1. fejezet: Kezdetek

- Nem érdekel Lily… - mondtam vagy századszorra legjobb barátnőmnek.
- Ó, dehogynem!
- Lily, fáradt vagyok. Hagyj békén.
- Ne csináld már Kia! Csak nézz vissza rá és mosolyogj! Meg fogod bánni, ha nem teszed – végre nagy nehezen sikerült felemelnem a fejemet a padról, hogy ránézzek a lányra, aki húsz perce idegesít.
- Te most komolyan ezt csinálod? Tudod, könyvtárban vagyunk.
- Igen, tudom. Most inkább Jasonnal foglalkozz, Madame Cvikker helyett.
- Most komolyan, hallod egyáltalán, hogy mit beszélsz? – na jó egy kicsit már ingerült voltam. Hiszen hajnali három volt, lent ültünk a könyvtárban és Lily Evans rá akar venni arra, hogy bepasizzak. Lily Evans, értitek LILY EVANS a megtestesült bölcsesség, a Griffendél csodaboszija, a JPLE (James Potter Ellenes Liga) megalkotója! Fáradt voltam, álmos és nyúzott. Mégis, hogy várhatja el tőlem, hogy ilyenkor kacsingassak Jason Gert felé? Jasonnal, nem volt semmi baj, sőt! Aranyszínű haját folyton kócosan hordta és mélybarna szemeivel már vagy egy órája engem néz.
- Te Lily, mi lenne, ha elmennénk lefeküdni? Én nem bírom tovább. – szólaltam meg és ásítottam egy hatalmasat, hogy nyomatékot adjak a szavaimnak.
- Rendben van. De, ha Jason holnap is így bámul, akkor beszélsz vele.
- Ja, majd akkor, ha te meg randira mész Jamesszel. – vágtam vissza. Tudtam, hogy evvel nem akar vitatkozni. Bőszen állította, hogy teljes szívéből gyűlöli Jamest, de én tudtam, hogy ez nem így van. Nincs olyan nőnemű egyed, aki utálni tudná őt. Lassan elvonszoltuk magunkat a könyvár ajtajáig és elindultunk fel a klubhelységbe. Az oda úton csak a jó, puha ágyikóm járt az eszemben. Alig vártam, hogy belevethessem magam a párnáim közét. De, pechemre ez sem sikerült. Az élet szar! Mikor Lilyvel bemásztunk a portrélyukon belementem valakibe és hátratántorodtam. Hanyatt is vágódtam volna, ha valaki nem kapja el a csuklómat. Kómásan felnéztem a „megmentőmre” és egy élénken csillogó szempárral találtam szembe magam.
- Jól vagy Kia? – kérdezte.
- Aha. Kösz, hogy nem engedtél eltanyálni, James.
- Neked mindent, hugi.
Miután James eltűnt végre tényleg felmentünk a szobánkba, de nem a szokásos csönd uralkodott, hanem lányos vihogás. Carmen, Madison és Vivien a szobatársaim valamit nagyon néztek az ágyamon és közben vihorásztak. Kiderült, hogy nem valamit, hanem valaki néztek. Méghozzá Sirius Blacket, aki nagy kényelemben feküdt az ÉN ágyamon. Rögtön felélénkültem, de nem az izgatottságtól, mint a többi lány, ha Sirius az ágyukban fekszik, hanem a dühtől.
- Most azonnal leszállsz onnan! – mondtam nagyon halkan, de ez elég volt hozzá, hogy a másik három lány abba hagyja a nevetgélést. – Madison, mit keres ez az ágyamon?
- Ööö, tudod csak beszélgetni akart valakivel és ezért feljött.
- Beszélgetni? Ja, persze! – horkantam fel gúnyosan. – Rendben, de akkor miért az én ágyamban fekszik?
- Nem tudom, csak oda feküdt le. – Madison, buta, szőke fejéről Siriuséra fordítottam tekintetemet.
- Tűnés! Most!
- És, ha nem? – kérdezett vissza sármosan mosolyogva a megszólított. Gonoszan elvigyorodtam és elhúztam a pálcámat.
- Levicorpus! – mondtam és a szobából már kifelé irányítottam a fejjel lefelé lógó Blacket. Aztán bevágtam utána az ajtót. Carmen, Madison és Vivien aggódva sikkantottak egyet és kimentek Sirius után. Én végre valahára befeküdtem az ágyamba és Lily felé fordultam, aki a mellettem lévő ágynál pakolászott.
- Szerinted, hogy jött fel?
- Nem tudom. Hiszen bűbáj van a lépcsőkön. Nem láttad a karkötőmet?
- Melyiket az ötvenezer közül?
- Az ezüst egyszarvúast.
- Lily, minek neked egy pónis karkötő, mikor aludni készülsz?
- Csak és nem póni, hanem egyszarvú! – erre csak megcsóváltam a fejem és átöltöztem a hálóingembe, aztán visszabújtam a takaróm alá. Tíz perc keresgélés után Lily s feladta és lefeküdt. Olyan hajnal hat körül a másik három csaj is felosont. Na, vajon hol lehettek?



Reggel én ébredtem először. Kómás fejjel kitámolyogtam a mosdóba és belenéztem a tükörbe. Borzalmasan néztem ki. A hajam össze-visszaállt, a tegnapi sminkem totál elfolyt. Ránéztem az órára és megállapítottam, hogy még van egy órám a rendes ébredési időig. Fogtam magam és letusoltam és hajat is mostam. A fürdés után rögtön jobban éreztem magam. Hosszú, mogyorószínű hajamat és felfogtam a fejem tetejére. A szememet enyhén kihúztam és ajkaimra raktam egy kis szájfényt. Gyorsan írtam egy cetlit Lilynek, hogy lementem reggelizni és a bájitaltan teremnél várom, ha nem ér le időben. Lassan indultam a nagyterembe jól megbámulva minden képet. Mikor leértem a szokásos helyünkre ültem. Megkentem egy pirítóst és rágcsálni kezdtem. Nemsokára James lehuppant mellém.
- Reggelt!
- Ja, az van. A többieket hol hagytad?
- Még ébredeznek. Lily?
- Alszik. Amúgy hova mentél tegnap az éjszaka közepén?
- Titok – mondta titokzatos mosollyal. Ekkor megérkezett a többi tekergő is. Remus leült a másik felemre, Sirius és Peter pedig szembe velünk.
- Reggelt!- köszöntek.
- Ja, az van.
- Hogy érzi magát „Miss. Kihajítalak A Szobából”? – fordult felém Sirius.
- Jól. És ön Mr. Fetrengjünk Mások Ágyán?
- Én is. A szobatársaid meggyógyítottak.
- Nem kételkedtem benne, hogy mindent megtesznek érte.
- Jellemző rájuk – csatlakozott hozzánk Lily is és leült Remus és közém. Miután befejeztük a reggelit Lilyvel ketten indultunk Lumpsluck terme felé.

Hát, hogy mondjam? Ez az óra baromi unalmas. Auch! Valaki fejbetalált egy levéllel. Bosszúsan széthajtogattam és olvasni kezdtem.

Nagyon csini vagy ma. S. B.

Irtó jó, hogy annak tartasz, de szeretnék figyelni. K. A.

Ja, látszik, hogy nagyon érdekel. S. B.

Nem mindegy az neked?! K. A.

Nem. S. B.

Chh… K. A.

Randizol velem? S. B.

Nem. K. A.

Miért? S. B.

Mert csak! K. A.

Ez nem válasz! Miért? S. B.

Most soroljam? K. A.

Légy szíves. S. B.

Mert egy egoista, önimádó, elviselhetetlen, a magát a világ urának képzelő barom vagy. És ez csak a kezdet! K. A.

A jóképűt kihagytad! S. B.

Idióta! K. A.

Na, de kisasszony! L. prof.

Jesszus! Felnéztem a levélből és a prof hitetlenkedő képével találtam szemben magam.
- Miss. Anderson, Mr. Black! Csak azért nem küldöm magukat büntető munkára, mert ez volt az első alkalom. Többet ne forduljon elő!
- Igenis tanár úr! – mondtam tettetett szégyenkezéssel.
- Rendben. Pakoljanak össze, vége az órának. – gyorsan összeszedtem a cuccaimat és Lily után mentem…volna. De nem sikerült barátnőmet utolérni, mert Sirius elállta az utamat.
- Mit akarsz Black? – sziszegtem.
- Black? Hol a Sirius?
- Nyaral! Mit akarsz?
- Randizol velem?
- Nem! – próbáltam elmenni mellette, de nem engedte.
- Miért?
- Hagyj békén!
- Miért?
- Mert,mert…Programom van! – hát igen. Én az improvizálás nagy mestere. Sajnos Siriust ennyivel nem lehetett lerázni.
- Milyen programod?
- Semmi közöd hozzá! Egyébként randim lesz.
- Kivel?
- Na, jó! Hagy békén! – sikerült átfurakodnom mellette és odaszaladtam a folyosó végén várakozó Lilyhez.
- Mit csináltál ennyi ideig?
- Black feltartott. – kérdő tekintet válaszul.
- Randit kért. Nemet mondtam – feleltem bosszúsan. Már vártam, hogy Lily felvesse, hogy de miért akar Sirius velem randizni. Hát nem ez történt, hanem olyan, amire soha sem számítottam volna Lilytől.
- Várható volt.
- He?
- Múltkor hallottam, hogy Potterrel beszélgetnek. Arról volt szó, hogy Black téged még nem fektetett meg. Pedig szeretne. Erre Potter azt mondta, hogy csak akkor menjen a közeledbe, ha valami mást is akar. Gondolom nem akarta, hogy a legjobb barátja az unokahúgával kavarjon. – mondta halál nyugodtan. Közben elővett az órarendjét és elkezdte tanulmányozni. Én meg tök pipa voltam. Nem tehetek róla!
- Lefektetni?! – már láttam a képzeletbeli dagadó eret a halántékomon. Bólintott. Összeszorított fogaim között eresztettem ki a levegőt. Szóval lefektetni? Oké, Sirius. Kicsinállak! Próbáltam bevetni a jól bevált légző gyakorlatot és most is segített. Egy gonosz mosoly terült el az arcomon.
- Gyere Lily, menjünk órára – mondtam vigyorogva. Zöld szemem, pedig úgy csillogott, mint a smaragd.
- Jól vagy? Már nem vagy dühös?
- Igen, tökéletesen vagyok, és nem vagyok. De Sirius nem sokáig lesz olyan jól…
- Ajj, előre félek!
Ekkor sétált el előttünk Jason én pedig kedvesen rámosolyogtam…