2010. október 15., péntek

11.fejezet

 - És… és… és… mi lesz, ha nem tetszem majd neki? És, ha…
 - Pofa be Kiara! Már vagy 3 órája rinyálsz itt nekünk és az én türelmemnek is van határa! Ha nem tetszenél neki nem hívott volna el ebbe a tetves bálba, szóval kussolj és indulás! – szakította félbe a mondandómat a tőle szokatlan ingerültséggel Sam. Oké, most kiakasztottam.
 - Nem volt 3 óra…- morogtam durcásan, miközben Samantha és Lily kivonszoltak a szobából. Jó, jó halálosan ideges voltam. De kövezzenek meg érte! Lil a készülődés közben szokatlanul csendes volt, Samy ingerlékeny, én meg hisztis. Kicsit sem fura ám… Még egyszer utoljára végigpillantottam tükörképemen, aztán izgatottan indultunk el. Legalábbis én az voltam. Samnek láthatóan nem volt valami jó kedve, hiszen utálja az ilyen bálokat, Lil nem hajlandó elmondani, hogy mi történt, de van egy olyan sanda gyanúm, hogy valami köze van Jameshez. Úgyis ki fogom szedni belőle.
A Nagyteremhez vezető úton egész idő alatt idegesen igazgattam a ruhámat és a hajamat. Teljesen ki voltam akadva. De véleményem szerint tökéletesen érthető, hiszen nem mindennap hívja el az embert randizni Nathaniel Hemsworth… De egyszer ezt is el kell kezdeni ugyebár…




 - Pontosan! Nem értem, hogy egyeseknek miért van ezzel kapcsolatban fenntartása. – helyeseltem mosolyogva. Natel kint sétáltunk az udvaron ezen az estére kialakított labirintusban. Annyira szép volt minden, ahogy szépen kivilágították a sövényeket, mégis hagytak néhány árnyékosabb helyet, hogy a párocskák valahova félre tudjanak vonulni, egymás társaságát élvezve.
 - Egyetértek ez a legkímélőbb megoldás. – bólintott Nate. Tekintetemet végigfutattam az udvaron. Alig pár méterre tőlünk egy vihorászó párocska bújt be az egyik sötét zugba. Olyan fura volt itt kint állni. És vajon mit csinálhat Samy meg Lily? Kit érdekel?! Most itt van nekem Nate. Vagyis velem… vagyis… áhh… mindegy…
 - Na, és mit gondolsz a… - fordultam vissza a kísérőmhöz, akinek eddig háttal álltam. A mondatot azonban nem tudtam befejezni, mert ajkai megtalálták az enyémet. Pár másodpercig döbbenten pislogtam, majd lehunytam pilláimat és óvatosan ízlelgetni kezdtem kívánatos ajkait. Nate átkarolta a derekamat ezzel közelebb húzva magához én pedig izgatottan túrtam bele selymes hajába, miközben átkaroltam a nyakát.
 - Micsoda romantikus pillanat. – zavarta meg az idillt egy maróan gúnyos és ellenséges hang. Mintha áramhoz értem volna, úgy léptem el Natetől. Rémülten kaptam a pillantásomat arra, amerről a hang érkezett. Az egyik sötét sarokból Sirius lépett ki, arcán merő undorral Nate felé és csalódottsággal az irányomba. Összeszorult a szívem, amikor belenéztem reménytelenül csillogó azúrkék szemeibe. Akaratlanul is közelebb léptem Natehez, aki védelmezően helyezte a karját a derekamra, miközben figyelmeztető pillantást küldött Sirius felé. Szinte tapintható volt a feszültség köztük. Én pedig megijedtem. Mi lesz, ha egymásnak esnek? Sirius nagyon forróvérű és nem hinném, hogy Nathaniel csak úgy tűrni fogja, ha valaki rátámad. Pár másodpercig még gyilkolászták egymást a tekintetükkel, aztán Sirius egy gúnyos horkantás kíséretében hátat fordított és elindult a Tiltott Rengeteg felé. Amíg csak követni tudtam a tekintetemmel, addig figyeltem a srác távolodó sziluettjét, aztán, mikor már nem láttam Natere pillantottam.
 - Én… - kezdtem kétségbeesetten, de Nathaniel csak elnézően leintett, majd egy gyengéd csókot lehelt a szám szélére, aztán összekulcsolta az ujjainkat és elkezdett húzni a suli felé. Én kissé botladozva indultam el utána, de aztán megnyugodva simultam hozzá és szívtam be férfias illatát.
Ahogy beértünk a Nagyterembe az első ami szemet szúrt az Samantha volt. A hülyéje a tanári asztal tetején táncolt, miközben (gőzöm sincs hogyan) szerzett egy mikrofont és most teljes hangerővel énekelt.
 - But if I had you, that would be the only thing I'd ever need 
Yeah if I had you, then money fame and fortune never could compete 
If I had you, life would be a party it'd be ecstasy 
Yeah, if I had you 
You-y-y-y-y-you 
You-y-y-y-y-you 
You-y-y-y-y-you 
If I had you !
Kis híján eltátottam a számat a látványra. Ez bolond! És ami még rátett egy lapáttal, hogy a gyökér hugrabuggos barmok ott álltak és olyanokat ordibáltak a barátnőmnek, hogy „Gyerünk Samy cica, vetkőzz!”. Szent Merlin! Elengedtem Nate kezét, majd odafutottam az asztalhoz és lerángattam róla Samet.
 - Normális vagy te?! Mit művelsz? – sziszegtem ingerülten.
 - Szijjókaaaa Kiukaaaa…hikk… mi a helyzet édes rétifüvecském? – vihogott Sam, aztán már el is Sambázott. Pár másodpercig felháborodottan bámultam utána, aztán a terem másik végéből hallatszódó ordibálás felé kaptam a fejemet.
 - Megőrültél Potter?! – visította könnyes szemmel Lil, miközben aggódva vizsgálgatta a vérző orrát fogó Lenseyt. James szemben állt velük és még mindig ökölbe szorított kézzel.
 - Letámadott! – sziszegte dühöngve James. Közelebb sétáltam a jelenethez. Odaálltam a szemöldökét ráncoló Darren mellé, aki ugyancsak a veszekedőket figyelte, ahogy mindenki más a teremben.
 - Nem támadott le Potter! És egyáltalán miért érdekel, az hogy mi van velem?! – sikoltotta Lily nagyon dühösen.
 - Hát nem tudod felfogni, hogy nem csak AZT akarom tőled?! Miért nem tudod megérteni végre, hogy szeretlek Evans?! – kiabált vissza kétségbeesetten James, aztán kiviharzott a teremből. Sirius pedig követte. Lil meg döbbenten bámult maga elé.
 - Mi történt? – fordultam zavartan a mellettem álló Darren felé.
 - Lensey megcsókolta Evanst, mire Potter begurult. – vont vállat. Aggódva pillantottam barátnőm felé, majd elnézést kértem Darrentől és megindultam a síró lány felé. Átkaroltam a vállát, majd elkezdtem irányítani a kijárat felé. Küldtem egy bocsánatkérő pillantást Nathaniel felé, amit ő elintézett egy elnéző mosollyal.
 - Lil… jól vagy? – kérdeztem bizonytalanul. Ő nem válaszolt, csak zokogva megrázta a fejét és gyorsabbra vette a lépéseit.
Amint felértünk a szobánkba, belevetette magát az ágyába és ott sírdogált tovább. Megkíséreltem, hogy segítek levenni a ruháját, de csak leintett. Nagyot sóhajtottam, majd én átöltöztem, lemostam a sminkemet, aztán lesétáltam a klubhelységbe. Nem akartam Lilyt zavarni. Biztos nagyon megdöbbentő volt ezt hallania Jamestől. Hiszen eddig azt hitte, hogy csak egy egyéjszakás ribancnak, kell mint a többi. Most meg szerelmet vall neki az egész iskola előtt. Had sírja ki magát. Halántékomat dörzsölve léptem be a félhomályban lévő terembe, ahol csak a kandalló világított. Elterültem az egyik puha kanapén, aztán lassan, de biztosan álomba merültem.



Lil ruhája
Sam ruhája
Kiara ruhája

2010. augusztus 15., vasárnap

10.fejezet

Sirius? Darren? Sirius? Darren? Sirius?!Darren?! Sirius! Nem, Darren!De, Sirius! Nem, mert Darren!
Wáá!Meg fogok őrülni! Ez borzasztó. Nos, akkor nézzük a tényeket. Talán, így könnyebb lesz választani.
Sirius: Hát, őt már egész kicsi korom óta ismerem. És egész jól ismerem. Mindig is voltak köztünk, kisebb-nagyobb nézeteltérések,de általában véve egész jól kijöttünk egymással. Attól a ténytől eltekintve, hogy ő abnormálisnak tartja, hogy engem még nem sikerült az ágyába csalogatnia. Hát, bocsika Black, az élet néha okoz csalódásokat. Mindig is élveztem a civakodásokat, na meg az együtt elkövetett csínytevéseket. Aztán nem utolsó sorban, Sirius is a félisten kategóriába sorolható a külsejét illetően. Selymes, fekete tincsek és azok a csodaszép mélykék szemek... Az egyenruha alatt feszülő izmos mellkas és... Pff... Tehát Sirius kétségkívül ó pasi, és ezt tudja is magáról. Az biztos, hogy nem szenved önbizalom hiányban. Nos, ennyit Siriusról nagyjából.
Darren: Huhú... Őt ismerem úgy...ööö kettő éve. Amikor először megláttam épp gy Adam nevű ötödévest ütlegeltem a mágiatöri könyvemmel, mert lecicázott. Az mellékes, hogy azért válaszoltam ilyen hevesen, mert épp a Siriusos korszakomat éltem és megláttam a srácot egy másik lányszájában kotorászni. Darren szépen odasétált hozzám, Samathával az oldalán és megkérdezte, hogy van e valami probléma? Aztán bemutatta a húgát és elmondta, hogy újak és most érkeztek Olaszországból, mivel eddig ott tanultak. Én csak álltam ott és kishíjján eltátottam a számat. Teljesen kizökkentett a Sirius-mániámból. Lássuk be: Darren kedves, okos, udvarias, humoros és eszméletlenül helyes. Hacsak belenézek azokba a szép olvasztott csoki színű szemekbe, kedvem lenne elfolydogálni.
Nos, Kiara Anderson, ezt jól megkaptad. Mindkét pasi, aki tagadhatatlanul hatással van rád (van egy harmadik is, de nála valószínűleg esélyem sincs) azt szeretné, ha elkísérhetne a bálba. Erre csak azt tudom mondani, hogy juppi, jajj de boldog vagyok, hogy valamelyiküknek nemet kell mondanom ezzel valószínűleg megbántva azt, akit elutasítok. Ez nagyon...gát. Egyszerűen döntésképtelen vagyok ilyen helyzetekben. Sirius elhívott a bálba, akitől pedig azt vártam, hogy egyedül megy, és annyi csajt dönt meg egy éjszaka alatt, ahányat csak tud. Tehát irtózatosan meglepett az biztos. Darren is elhívott. Annyiszor álmodoztam már róla,hogy egyszer csak hirtelen szerelmet vall, aztán szenvedélyes csókban forrunk össze. De azt soha nem reméltem, hogy tényleg elhív a bálba. Nem mintha önbizalom hiányban szenved de akkor is... Sirius Black és Darren Russel egyszerre? Még csak Nathaniel Hemsworth hiányozna és akkor tényleg öngyilkosságot követnék el...
- Kiara? Mit keresel te a folyosó közepén egy...egy üveg Lángnyelv Whiskeyvel?! - hallottam meg egy hangot. Puff neki... elég volt Natere gondolnom és már meg is jelent. Ilyen az én formám.
- Szia...hikk... Nate... hikk...Ez az egyik...hikk...titkos...hikk...folyosó...hikk...Hogy találtad meg? - kérdeztem botladozó nyelvel és néhány csuklással tarkítva mondandómat. A szőke srác összevonta a szemöldökét, aztán leguggolt elém. Aztarohadt! Hogy is fejezzem ki magam? A félhomályos, üres folyosó, egy üveg Lángnyelv Whiskeyés Nathaniel Hemswort hármasa... Enyhén szólva elvarázsolt hangulatba kerültem. Nate közelebb hajolt hozzám, majd kisimított egy hajtincset az arcomból. Az érintése hatására jóleső borzongás futott végig rajtam, amit ő valószínűleg fázós remegésnek vélt.
- Decemberben nem épp a legmegfelelőbb öltözet egy vékony pulóver és egy szoknya. - sóhajtotta, majd levette a dzsekijét és a vállamra terítette.
- Nehogy megfázz itt nekem. Nem akarsz vissza menni a klbbhelységbe lefeküdni? - majdnem visszakérdeztem, hogy: "Lefeküdni veled?" de aztán szerencsére csak megráztam a fejem. Atya ég... Ha ezt elmesélem Lilynek és Samnek... Már hallom is Lil hangját:
"Wow Kia! Egy nap alatt két szuper pasi is elhívott a bálba és Natel voltál a folyosón kettesben? Megcsókolt?Milyen volt? Biztos csodás, ahogy az a pasi kinéz..." na meg Samy megbotránkozását is:"A bátyám? Az ÉN bátyám Darren? Elhívott a karácsonyi bálba?! Hoppá-hoppá."
- Mit is csinálsz itt egyedül?
- Én csak... gondolkodni akartam egy kicsit... Aztán a pia valahogy hozzám került én meg megittam... és hát... - kezdtem vállvonogatva. Aztán már csak arra eszméltem, hogy Nate flkap és elindul velm valamerre. - Nate hova...?
- Nem hiszem, hogy a házvezető tanárod díjazná, ha így mennél vissza. - mosolygott le rám. Alig bírtam magammal, hogy ne hajoljak közelebb hozzá és ne kapjak azok a csókolnivaló ajkai után... Inkább a mellkasába temettem az arcomat és hagytam, hogy oda vigyen, ahová csak akar...



Aúú a fejem! Szédülök és mindjárt elhányom magam... Lassan kinyitottam a szemeimet, de azonnal vissza is csuktam, az erős fény hatására.
- Igazán illene végre felébredned hercegnő. - hallottam meg egy hangot az ágy végéből. Azonnal felpattantak a szemeim és fel is ültem. Rossz ötlet volt, mivel eszméletlen szédülés fogott el., de a hátamat az ágytámlának támasztottam így elviselhetőbbé vált. Nate felállta és egy tálcát tett elém.
- Köszi. - motyogtam, majd tömni kezdtem magamba a rántottát, őmeg csak merengve bámult rám. - Mi az? - kérdeztem, miután lenyeltem az utolsó falatot is.
- Semmi, csak... nagyon hasonlítasz egy kedves ismerősömre. De ő egy kicsit akaratosabb, hisztisebb és határozatlanabb nálad. - mondta elgondolkodva. Kikászálódtam az ágyból, aztán megköszöntem Natenek a reggelit és, hogy nem hagyott a folyosón részegen fetrengeni.
- Nincs mit megköszönni. De lenne még egy kérdésem. Van már kísérőd a karácsony partyra?
- Nincs. - válaszoltam őszintén. Igazából még se Siriusnak,se Darrennek nem mondtam igent, tehát gyakorlatilag még szabad voltam.
- Remek. Akkor megtisztelnél, ha elkísérhetnélek a bálba.
- Oké. - ennyit tudtam kinyögni össz-vissz. Aztán elköszöntem és elindultam a Griffendélbe. Nathaniel Hemsworthal megyek a bálba. Wííí! De mit mondok Siriusnak és Darrennek?



- Hát igazából már elígérkeztem valakinek Sirius, szóval... - kezdtem bizonytalanul. Ő egy percig csalódottan nézett vissza rám, aztán magára öltötte azt a szokásos imádnivaló mosolyát.
- Megkérdezhetem, hogy kinek?
- Eöööüü... emlékszel Nathaniel Hemsworthra? Tudod, ő most cserediák és...
- Ja tudom, az a bájgúnár. - horkant fel Sirius gúnyosan.
- Megkérhetnélek, hogy ne szakíts félbe?! És Nate nem bájgúnár! - vetettem oda felháborodottan, mire ő vállat vont, hátat fordít és elsétált. Argh! Bunkó!
- Szóval akkor nekem is nemet kell mondanod? - hallottam meg egy bársonyos hangot a hátam mögül.
- Darren! Te..te hallottad...? - kezdtem dadogva.
- Csak épp annyit, amennyit kellett. - mondta elnéző mosollyal az arcán.
- Ó, sajnálom Darren én...
- Ugyan, semmi gond. Örültem volna, ha ilyen csinos partnerem lesz, de talán majd máskor szerencsésebb leszek.



- Oké, oké... Akkor most még egyszer:
Sirius és Darren is elhívott a bálba, d miközben részegen gondolkodtál az egyik titkos folyosón, Nate rád talált és elcipelt a Szükség Szobájába. Reggel pedig rántottával várt és ő is elhívott a partyra. Persze neki habozás nélkül igent mondtál, nem mintha csodálkoznék. Aztán mikor közölted Blackkel, hogy nem tudsz vele menni, megkérdezte ki a szerencsés, aki elkísér, aztán mikor megtudta, hogy Hemsworth az megsértődött. Közben meg kiderült, hogy Darren is végig hallgatta a beszélgetéseteket, de ő ugyanolyan édes volt, mint szokott. - fejezte be a történtek összegzését Lily, miután mindent elmondtam neki és Samnek.
- Te aztán nem unatkoztál. De azt még mindig nem tudom elhinni, hogy a bátyám elhívott a bálba. - mondta Samantha fejcsóválva. Hát engem is rohadtul meglepett. És meg elszalasztottam a lehetőséget, hogy Darrennel legyek. De helyette Natel töltöm az estémet, ami ha lehet még jobb...

2010. augusztus 9., hétfő

9. fejeze

- Ugyan már Sam! Hiszen nem is ismered, úgy ahogy én! – csattant fel Lily, mikor bájitaltanra siettünk édes hármasban. Samantha szokásához híven nem húzta fel magát túlzottan vörös barátnénk ezen fajta kiakadásán. Felhúzta egyik szemöldökét, majd ugyanolyan nyugodtan szólalt meg, mint amikor még a háziról beszélgettünk.
- Az lehet Lily, de szerintem te sem eléggé. Mellesleg Kiara is az én álláspontomon van. – mondta az órarendje elmélyült tanulmányozása közben. Lil összeszűkítette a szemeit, majd rám nézett.
- Ehh… nos, igen, viszont… - kezdtem kissé zavartan, de nem tudtam befejezni a monológomat, mivel befordultunk a sarkon és abban a pillanatban nyílegyenesen belerohantam valaki. És ez most kivételesen NEM az én hibám volt.
- Mi a..?! Nem tudsz vi… - szűrtem ki összeszorított fogaim közt. Aztán felnéztem és azt hittem, hogy ott helyben rosszul leszek és szörnyet halok.
- Sajnálom, figyelmetlen voltam. Jól vagy Kiara? – kérdezte azon a bársonyos hangján, amitől jóleső borzongás futott végig az egész testemet. Egy percig csak elvarázsolva álltam ott és néztem fel azokba a gyönyörűséges acélszürke szempárba, ami most érdeklődve fürkészte az arcomat. Én meg csak próbáltam valamit kinyögni, de úgy tátogtam, mint valami hal. Aztán végül Samy vette észre, hogy transzba esten a látványtól és mentett meg a totális égéstől.
- Igen persze, hogy jól van, csak meglepte, hogy itt lát. – mondta nyugodtan. – Samantha Russel. – biccentett. Lily is egy ideig elragadtatva pislogott, majd kedvesen elmosolyodott és ő is bemutatkozott. Hál’ istennek végre sikerült megtalálnom az elveszett hangomat.
- Nate… mit keresel te itt? – nyögtem ki, majd megráztam a fejem egy kicsit, hogy tisztábban lássak.
- Ó, ti nem tudtatok róla? Cserediák program. A Durmstrang és a Roxfort két hétre három tanulóját a másik iskolájára cserélte. – vont vállat, majd lehajolt, hogy felvegye a könyvet, amit elejtettem (csendben megjegyzem, nem az ütközés következtében). Felém nyújtotta én pedig zavartan elvettem. Atya ég! Csak most esett le, hogy akkor Nate még iskolába jár. Akkor még csak egy évvel idősebb nálam. És két héten keresztül remélhetőleg minden egyes nap találkozni fogok vele. Levegőt, levegőt, valaki küldjön egy kis oxigént!
- Nathaniel, kérlek, bocsáss meg, de órára kell mennünk. – csicsergett Lily.
- Hát persze, ahogy nekem is. – mosolygott. – Kiara, remélem, még összefutunk. – mondta, majd biccentett és elment. Én meg ott álltam és… néztem utána. Fel sem tűnt, hogy már vagy öt perce nézem az üres folyosórészt, ahol eltűnt és, hogy Lil meg Sam itt pofáznak mellettem.
- Én be nem megyek Lumpi órájára. – jelentettem ki határozottan. Jéé, tudok normálisan gondolkodni… Csodálatos.
- Hát én sem. – válaszolta Sam.
- Na, jó. – vont vállat végül Lily.







Körülbelül egy kvaff méretére nőttek a szemeim, mikor McGalagony kirendelte a korrepetitoromat. Oké, be kell vallanom, hogy nem vagyok a legjobb Átváltoztatástanból, de azért olyan idióta sem, mint Frank Longbottom! Már elnézést. Erre csak úgy odajön óra után, hogy tartsak vele, mert nem lát javulást az órai munkámon, ezért talált nekem valakit, aki majd segít az Átváltoztatástanban. Teljesen fel voltam háborodva egészen addig, amíg be nem nyitott az egyik használaton kívüli terembe, ahol Darren Russel foglalt helyet. Na, onnantól körülbelül tíz percig se kép, se hang. Darrennel fogok tanulni délutánonként?! Most szórakoznak velem?! Mert, majd pont a könyvet fogom nézni, mikor ő is itt van. Aha, persze. Álmodjon tovább McGali. Szóóóval, csütörtökönként, este hattól Darrennel. Egyedül. Kettesben. Erre csak annyit tudok mondani, hogy: Wííí! Igen, gratulálok Kiara, e megnyilvánulásodból sugárzik, hogy mennyi értelem szorult beléd. Na, de akkor is! Kövezzetek meg érte, mert örülök, hogy Darren Russellel tölthetem a csütörtökjeimet KETTESBEN! Oké, akkor nézzük csak, milyen nap is van? Kedd. A fenébe… Na, nem baj Kiara, a türelem rózsát terem igaz? Hát azt nem tudom, de nekem abból jó kevés van. Mármint türelemből. Heh?! Már fél kilenc?! Héé, azt hiszem le kéne szoknom róla, hogy tökéletesen értelmetlen dolgokról gondolkodom. Ki kérem magamnak, hiszen ez nem is hülyeség. A szerelmi életemről van szó. Nem, a korrepetálásodról van szó. Egyáltalán honnan veszed, hogy attól még, hogy együtt tanulsz Darrennel, lesz köztetek valami? Mert tudom és kész! Idióta… Kuss, legyen és hagyj békén!
Ehm… nos, így hangzik, mikor magammal veszekszem. Szinte elképzelem, ahogy a „kisördög Kia” meg a „kisangyal Kia” ülnek a vállamon és egymást cseszegetik. Hehe… ez vicces. Najó, szánalmas vagyok… Ekkora hülyét, mint én...



- Nem.
- És ez?
- Kizárt.
- Na és…
- Esélytelen.
- Talán, ha ezt…
- Még véletlenül sem. – mondta Sam a körmeit piszkálgatva, miközben Lily öt másodpercenként rohangált ki, be a ruhákban. Nos, ilyen a karácsonyi bálra való előkészülés. Igen, a sulis karácsonyi bálra. Amíg Samy kritizált, Lil meg ruhát próbált én elgondolkodva néztem a tükörképemet. Nekem is ruhát kéne választanom, de… először partnert kéne találnom a bálba… Akik eddig felkértek szóba sem jöhetnek… fújj… Matt Tracherski… blee… Kivéve persze… Siriust… Jajj, anyám erre sem számítottam az biztos…


Teljesen nyugodtan sétáltam a Griffendél torony irányába a táskámban kotorászva, mikor belefutottam Blackbe. Megkérdezte, hogy merre megyek, aztán együtt indultunk tovább.
- Na, és? Elkezdted már a báli ruha keresési akciót?- kérdezte csak úgy teljese mellékesen.
- Ugyan dehogy. Először egyeztetnem kéne a partneremmel, de olyanom még nincs szóval ez még nem igazán kivitelezhető… - vontam vállát, miközben a számba nyomtam egy csoki békát. Nyami!
- Nos, akkor mit szólnál, ha betölteném ezt a posztot? – kérdezte hirtelen, aminek következtében szépen félrenyeltem és „fulladóskilányosat” játszottam. Sirius rémülten odalépett mellém és óvatosan megveregette a hátamat.
- Kia jól vagy?
- Öhh… azt hiszem… elmegyek… a mosdóba… - nyökögtem, majd futólépésben közelítettem meg a legközelebbi wc-t.
- Tényleg szívesen elkísérnélek a bálba! – kiáltotta még utánam. Atya ég…



Hát… ööö, igen. Ez történt. Most Sirius Black, tényleg elhívott a karácsonyi bálba?! SIRIUS BLACK! Értitek?! Wááá!






Oké, Kia, most arra figyelünk, hogy a nyálunk ne csorduljon ki és még a mondandóját is meg kell érteni. Olyan édeees…
- Kiara, Kiara, figyelsz te rám? – kérdezte Darren felvont szemöldökkel.
- Csak rád… - sóhajtottam, majd mikor felfogtam a szavaim értelmét elvörösödtem, ő pedig elnevette magát. Úristen! Én hülye állat!
- Ó, amúgy kérdezni szerettem volna valamit. – mondta.
- Igen, igen, segítettek a korrepetálások, mivel… - kezdtem, de félbe szakított.
- Igazából azt szeretném megkérdezni, hogy van e kedved velem jönni a karácsonyi bálba? – sokkhatás. Heeeh?! Én süket vagyok vagy képzelődöm, vagy megbolondultam vagy, vagy, vagy… Még egyszer kérdezem: Heeeh?! Darren Russel IS elhívott a karácsonyi bálba?! Mi van itt emberek?! Nagyokat pislogva néztem vissza rá, majd valami kiutat keresve az órámra pillantottam.
- Ööö… jéé! Nézd csak lejárt az időnk. Azt hiszem mennem, kell, mert ha elkapnak, akkor McGalagony a nyakamba varr egy adag büntetőmunkát. – hadartam, majd gyorsan összesöpörtem a cuccaimat és kiviharzottam a teremből. Pár folyosó hosszat futva tettem meg, majd néhány saroknyira a portrélyuktól nekivetettem a hátamat a hideg kőfalnak? Mi ütött belém? Miért nem mondtam igen Darrennek? Vagy Siriusnak?

2010. június 22., kedd

8. fejezet

Összébb húztam magamon a vékony kis pulóvert, amit a ruhám fölé kaptam mielőtt kijöttem volna az erkélyre. Most már tényleg végérvényesen eldöntöttem, hogy a tél a legutálatosabb évszak. Legalábbis számomra. Hideg van, minden nedves és fagyos, alig lehet közlekedni. Szörnyű.
- Meg fogsz fázni idekinn.
- Nem lesz semmi bajom, Sirius. – válaszoltam az ajtóban támaszkodó fiúnak. Ő megforgatta a szemét, majd a vállamra terítette a zakóját és leült mellém a kerti padra. Jó ideig csak bámultuk a lassan szálingózó hópelyheket, amik befedték az egész tájat. Nem is tudom, hogy mit keresek én – 7 fokban az erkélyen Sirius Blackkel. És mit csinál ő itt? Hiszen most épp szokásához híven azon kéne ügyködnie, hogy minél jobban felidegesítse a drága anyját.
- Szeretem a telet. – szólalt meg körülbelül húszpercnyi hallgatás után.
- Én meg utálom.
- Csodás, hogy még ebben sem értünk egyet. – mondta gúnyosan. Na, igen. Tényleg soha semmiben nem értettünk egyet. Volt, amikor csak azért mondtunk mást, hogy különbözzön a véleményünk.
- Most komolyan? Nem tudom, hogy mit szeretsz te benne. Annyira hideg és… hmm, olyan, mint valami fagyos, megközelíthetetlen ember. Akinek nincsenek érzései… vagyis nagyon erősen elfolytja őket.
- Szerintem inkább csendes, nyugalmas és titokzatos.
- Talán. De akkor se kedvelem. – mondtam, majd oldalra fordítottam a fejem, hogy ránézhessek. Majdnem elnevettem magam a látványra. Érdeklődve pillantott rám, miközben fekete hajában már annyi hó összegyűlt, hogy akár egy szép, nagy hógolyót is lehetett volna belőle alkotni. Mosolyogva hajoltam közelebb és elkezdtem lesöpörni a havat a feje tetejéről. Hirtelen elkapta a derekamat és az ölébe húzott, majd győzelemittas pillantást küldött felém, aminek hatására már tényleg nem tudtam visszatartani a nevetést és kacarászni kezdtem. Hát, elég érdekes látványt nyújthattunk. Kiara Anderson, Sirius Black ölében ül a hóesésben és közben röhögő görcsöt kap. Na, ez nem is érdekes, inkább szánalmas. Megtörölgettem könnyes szemeimet, majd próbáltam kiszabadulni Sirius öleléséből.
- Na, engedj el. – mondtam még mindig mosolyogva, de mikor felnéztem rá leblokkoltam. Nem, nem, nem, nem, nem! Egyre közelebb hajolt hozzám, miközben azúrkék tekintetét, nem volt hajlandó elszakítani az enyémtől. A szívverésem körülbelül a háromszoros sebességére gyorsult. 3 centi… 2 centi… ajkai már súrolták az enyémet, mikor nagy zajjal kivágódott az erkélyajtó. Francba! Zavartan álltam fel, majd a „zavaró tényező” felé pillantottam. És megverem, esküszöm, megverem!
- Hoppá! Bocsi gyerekek, nem tudtam, hogy van itt valaki. – vihogta Sam. Vihogta? Jajj anyám, ez berúgott, de keményen.
- Köszi. – mondtam csendesen, majd visszaadtam Siriusnak a zakóját és odasétáltam Samhez. Kivettem a kezéből a pezsgőspoharat, majd megragadtam a kezét és húzni kezdtem az emeleti lépcső felé. Ha holnap kijózanodik, megrugdosom, az már biztos. Samantha Russel meg a csodálatos időzítései. MEGVEREM! Pedig már majdnem… fenébe már! Nagy nehezen sikerült feltámolyognunk Samy vendégszobájához, majd ott egy egyszerű mozdulattal levágtam az ágyára.
- Most nem bántalak, mert nem éreznéd, de halott vagy bogaram. – sziszegtem, majd átvánszorogtam a saját szobámba. Hát… igazából nem mondhatnám, hogy teljes mértékben a házam híve vagyok. Az én drága lakosztályom még egy vérbeli mardekárosnak is tetszene. A smaragdzöld falak, amikhez a fekete tiszafa bútorok tökéletesen passzoltak. A szintén smaragdzöld selyem ágynemű rengeteg fekete és zöld párnával. Na meg a sok kis mütyüröm. Imádtam itt lenni és ki nem állhattam, ha valaki bemerészel jönni az engedélyem nélkül. Ez volt az én saját kis birodalmam. Emlékszem Lily milyen arcot vágott, amikor először látta. „ Totál mardis „ ez volt az első véleménye róla. Aztán ő is megszerette. Volt egy kis ajtó a baloldali falon, ami Stella szobájába vezetett. Kiskorunkban folyamatosan átrohangáltunk egymáshoz, bár akkor még az én szobácskám sem volt ilyen „mardis”. Drága húgocskám szobája is tökéletesen passzolt a külvilág felé mutatott személyiségéhez. Pedig igazából nem is ilyen kis szende és szégyenlős. Na, persze sokkal visszahúzódóbb, mint én, de sok szerencsét engem túlszárnyalni. Lerúgtam a magas sarkút és megdörzsöltem fájós bokámat. Szörnyű.




Fáradtan nyitogattam a szemeimet a napfény hatására. Először fogalmam sem volt, hogy hol is vagyok valójában. Aztán beugrott így eltámolyogtam a szobámhoz hasonló színben tündöklő fürdőbe. Beálltam a tükör elé és bosszúsan vettem észre, hogy már megint elfelejtettem lemosni a sminket. Most már olyan mindegy. Hatalmasat ásítottam, majd kopogás nélkül nyitottam be Stella szobájába, hogy rávessem magam az ágyára. Khm… megfájdult a szemem attól a világosságtól, ami itt uralkodott az én szobám után. Stelláéban a krémszín uralkodott és minden úgy nézett ki, mintha valami mennyországba léptem volna. Arcomat belefúrtam az egyik vajszínű párnába és úgy kezdtem el rázni a húgom vállát.
- Stellaaaaa kellj fel! – dünnyögtem a pihe-puha párnacsodába. Csak egy elhaló nyögés volt a válasz. Úgy látszik drasztikusabb módszerekhez kell folyamodnom. Nagy nehezen felültem és lerántottam róla a takarót mire kinyitotta kómás barna szemeit.
- Mivan már? – Na, ezt a többiek szerint Stella nem mondta volt. – Ajj Kia, hagyjál tegnap későn feküdtem le. Szállj le rólam te szadista állat. – Ezt meg pláne nem. És azt meg, hogy egyszerűen lelökött az ágyáról? Hát… ha ezt mondanám, hülyének néznének. Megfogtam az egyik polcon álló vázát, kivettem belőle a virágokat és egy egyszerű mozdulattal a húgom fejére öntöttem a vizet, majd visszatettem a helyére a vázát és átslisszoltam a saját szobámba.



- Kiaaaa! Ne szórakozz már velem! Mit csináltam tegnap? – nyafogott Sam, mikor átjött hozzám.
- Áááá semmit.
- Kiara Anderson!
- Rosszkor voltál rossz helyen Samy cicus. – húztam gonosz mosolyra ajkaimat. Had szenvedjen. Kiderült ugyanis, hogy az égvilágon semmire sem emlékszik a tegnap estéből. Úgy kell neki.




Már megint a vonaton ültünk visszafelé a suliba. Remus és Lily épp prefi gyűlésen voltak, Sam épp püfölte Petert, mert leöntötte tök lével, James szakadt a röhögéstől a látványra, Sirius engem bámult, én meg kitartóan fixíroztam a pottyásztartót. Csak azért csinálja, mert tudja, hogy ez nekem nagyon kínos. Ő bezzeg egy cseppet sem zavartatja magát. Miért is tenné?! Argh! Felpattantam és egy „mindjárt jövök „mondattal kiléptem a kupéból. Mit akar ez a másodéves? Ja, oké. Elmagyaráztam neki, hogy hol találja meg a mozdonyvezető fülkét, majd megfordultam és elindultam… volna. Ha nem ütközök bele valakibe teljes lendülettel. És ha az a valaki nem kapja el a csuklómat, nagy valószínűséggel a földön kötöttem volna ki. Felnéztem a „megmentőmre”, majd az arcom felvette a főtt rák színét.
- Jól vagy Kia? – kérdezte azzal a szokásos mosoly kíséretében, amitől én lassan, de biztosan folydogálni kezdtem.
- Nem… vagyis de, de igen. Köszi Darren. – nyögtem ki nagy nehezen. Majd a csuklómra pillantottam, amit még mindig fogott. Az érintésére bizseregni kezdett az ahol hozzámért, az ábrázatom pedig még vörösebbre változott, ha ez lehetséges egyáltalán.
- Oh, elnézést. – mondta mosolyogva, majd elengedett. Ne, ne, ne, ne! Ajj! Pedig olyan jó volt! Komolyan tisztára úgy viselkedem, mint egy 13 éves kis liba, aki még nincs túl az első csókján. Wááá ez szörnyű!
- Nos, akkor, szeretnéd, ha visszakísérnélek a kupédba? Nehogy valami baleset történjen veled. – húzta féloldalas mosolyra ajkait. Oké, ablakot kell nyitni, mert halálosan meleg van! Levegőt! Bólintottam, mire maga elé engedett. Jajj, anyukám.



Egy mp3-mmal a fülemben feküdtem a Griffendél klubhelységben az egyik kanapén és az egyik kedvenc számomat dúdoltam. Egyre jobban belelendültem ezért körülnéztem, hogy van- e valaki itt. Már hogy lenne hajnali 2-kor. Felálltam és elkezdtem táncikálni kezdtem a teremben. Csukott szemmel pörögtem a klubhelység közepén egészen addig, amíg elfojtott nevetést nem hallottam átszűrődni a zenén. Kirántottam a fülemből a fülhallgatót és rémülten kaptam a fejemet a portrélyuk iránya. Merlin zöld kockás gatyájára! Ez annyira… gáz!
- Mióta állsz itt? – kérdeztem három oktávval magasabb hangon.
- Elég régóta ahhoz, hogy megállapítsam aranyos vagy, amikor belemerülsz a zenébe. – még a szokásosnál is vörösebb lettem. Jesszusom! Szent ég, ez szörnyű! Ilyen csak velem történhet! Mindig, mindig, mindig én szívok! Céklavörös fejjel hápogtam, de nem jött ki egy nyamvadt hang sem a torkomon. – Nyugalom, nem árulom el senkinek, hogy kedvenc éjszakai elfoglaltságod az üres klubhelységbeli táncolás. – nevetett fel huncutul, majd helyet foglalt az egyik fotelben. Lerogytam a szemben lévő kanapéra, majd a tenyerembe temettem az arcomat. Miért pont Darren mászkál hajnalban? Még az is jobb lett volna, ha Sirius jön, mert ő eleve tudja, hogy nem vagyok teljesen normális. De miért pont Darren?! Atyavilág…

2010. június 16., szerda

7.fejezet

- Samantha Russel! Te, te, te….! Ne merészeld, ne! – visította Lily, mikor Sam a vonaton elkezdte hangosan felolvasni a TOP 10-es listáját. Nos, ez úgy magában nem lett volna túl nagy gond, viszont velünk voltak a Tekergők is. Szegény James! Samy csak a 3. helyezettig jutott el, de az a szomorú kiskutya tekintet, amit produkált…. hát az szívfacsaró volt. Én csak ültem és közben azon gondolkodtam, hogy miképp is bújhatnék ki a bálon a magas sarkú cipő viselése alól, ha már farmert nem vehetek fel. Gyűlölöm a magas sarkúkat. Annyira kellemetlen benne lenni és folyamatosan olyan érzésem van, hogy mindjárt orra esek. A hegyeket lassan felváltották a dombok. Közeledünk, jajj ne már! Hallottam, ahogy nyílik a kupéajtó, de nem fordítottam arra a fejem, hanem továbbra is a tájat bámultam. Egészen addig, amíg meg nem fel nem ismertem a belépő hangját. Akkor viszont odakaptam a pillantásom és kezdtem lefolydogálni az ülőhelyemről.
- Hello Darren… - nyögte ki nagy nehezen, mire rám pillantott és elmosolyodott. Jaj, istenem… Levegőt Kiara, vegyél levegőt. Oké… ez sikerült. Hallottam, ahogy magyaráz valamit Samnek, hogy minden nála van – e, mert neki semmi kedve utána rohangálni, ha nem hoz el hozzám valamit. Khm… én annyira azért nem bánnám, ha Darren megjelenne nálunk… Arra eszméltem, hogy Lily ingerülten csettintget az orrom előtt.
- Azt mondtam, hogy elmentem a prefi gyűlésre, majd jövök, és ne készülj, ki könyörgöm. – mondta, majd Remusszal az oldalán kimentek a kupéból. A mellettem megüresedő helyet azonban, nyomban ismét elfoglalta valaki, aki a lábamra hajtotta a fejét. Összeszűkített szemekkel néztem le rá.
- Mit akarsz?
- Én? Semmit. Csak ledőltem. Talán zavar?
- Meglehetősen, szóval húzzál vissza a helyedre.
- Ugyan Kia cica…- Na, igen, eddig nem voltam ingerült, de utálom a „cica” jelzőt. Imádom a macskákat, de kikérem, magamnak én nem vagyok se szőrös, se kicsi és nem szoktam nyávogni sem. Aljas rágalom… Egy egyszerű mozdulattal lelöktem Blacket a földre, ahol a feje egy nagyot koppant. Nem szólt semmit csak roppant sértődötten visszaült a helyére és közben egy „Ez még visszakapod” pillantással jutalmazott.


- Kiara! Stella! Jaj, drágáim úgy hiányoztatok!
- Anya megfulladok! – kapkodott levegőért a húgom, miközben próbálta leválasztani magáról az anyánkat. Háh, én gyorsabb voltam.
- Oké anya, szerintem engedd el, ha nem akarod kinyírni és akkor nem tudod belegyömöszölni szegényt valami förmedvény, habos-babos izébe. – fintorogtam. Anyám szeme a ruhák említésére felcsillant, majd szélesen elmosolyodott. Tökéletesen úgy nézett ki mint Stella, csak idősebb kiadásban. Apám meg fekete. Néha komolyan azon gondolkodom, hogy nekem a mugli postás az apám. Na, jó, hülyülök, a nagyanyámra ütöttem. Aki, hogy ha azt mondom, utál, akkor enyhén fogalmaztam.
- A ruháitok már a szobáitokban vannak. Lily, Sam a tiétek is. Remélem tetszeni fog. – csicseregte, majd belibegett a napaliba.
- Oké, menjünk, mielőtt megint halálra ölelgetne minket. – mondtam, majd két barátnőmmel az oldalamon felrohantam a lépcsőn. Már mindketten annyiszor voltak nálunk (főleg Lil), hogy tudták a járást a hatalmas kúriában nélkülem is.
- Rendben, akkor kezdhetünk készülődni. – jelentettem ki, majd mindenki bevonult a szobájába.




A folyosón találkoztunk, miután mindenkinek sikerült elkészülnie kisebb-nagyobb segítséggel. Sam a szokásos szelíd és kissé sportos stílusának megfelelően egy az olajzöld és a krém közötti színárnyalatú ruhában támasztotta a falat, mikor én is megérkeztem. Lily alakjára egy halványzöld ruha simult, ami csodásan kihangsúlyozta élénken csillogó szemeit. Jujj, szegény James. A húgom, Stella pedig szerényen álldogált egy lazac színű ruhakölteményben és aggódva tördelte a kezét.
- Nyugi szivi. Ha Regulus ebben nem vesz észre, akkor elküldöm kivizsgáltatni a szemét. – vigyorogtam rá bíztatóan. A magam részéről egy csodás vörös tüneményt viseltem, melyet fejér díszítések dobtak fel. Gyönyörű egy ruha volt.




Már vagy húsz perce kellett báj vigyorognom a vendégekkel. Az este végére komolyan be fognak görcsölni az arcizmaim.
- Kiara drágám! – hallottam meg anyám csilingelő hangját. Mosolyogva oda léptem hozzá. az apámmal és Stellával álltak és épp Blackkékkel beszélgettek. A húgom lesütött szemmel álldogált és lopva pillantott csak fel, azt is Regulusra. Istenem, hogy lehet nekem ennyire beszari testvérem? Ha én akarok valakit, akkor mosolygok párat, szépen pislogok és el van intézve. Nem vagyok félénk, mint ez a szerencsétlen szőkeség (Darren az egy külön világ, de vele is tudok normálisan beszélgetni. Igaz, hogy néha remegnek a térdeim, de az mellékes.). Én félek Mrs. Blacktől, de komolyan. Már a neve is ijesztő: Walburga. Brrr! Mr. Black, hát ő tiszta olyan volt, mint Sirius csak idősebb és testesebb kiadásban. Úgy látom most sem volt hajlandó engedelmeskedni az anyjának és lezselézni a haját. Reggel ellentétben ő minden alkalmat megragadott, hogy keresztbe tegyen a mogorva Mrs. Blacknek. Kacéran elvigyorodott, majd meghajolt és egy csókot lehelt a kézfejemre.
- Miss. Anderson, enyém lesz egy tánc erejéig?
- Természetesen Mr. Black. – mosolyogtam vissza és hagytam, hogy bevezessen a táncparkettre. Még hallottam, ahogy anyám azt mondja: „Ez a Sirius annyira udvarias!”, majd elkezdtünk táncolni a zene ritmusára.
- Stella meglehetősen zavarban van.
- Nem mondod komolyan? Rá se mer nézni Regulusra. – horkantam fel cseppet sem nőiesen.
- Egyáltalán nem is hasonlítatok. Ő annyira kis félénk. Te meg… te túl sokat beszélsz és képes vagy másodpercek alatt kikészíteni az emberek idegeit.
- Ezzel ugye nem azt akarod mondani, hogy irritáló vagyok?
- Nem, csak nehéz eset.
- Akárcsak te. – válaszoltam, majd a tömeget kezdtem pásztázni. Meg sem tudom számolni, hogy hányszor táncoltam már Blackkel. Mikor véget ért a szám odamentünk Jameshez és Lilyhez, ahol Lil rákvörös fejjel magyarázott valami a fiúnak. Mikor megpillantott a vöröske megkönnyebbülten sóhajtott fel. Aztán azt mondta elmegy és iszik valamit (megjegyzem tele volt a pezsgős pohara) James csalódottan nézett utána.
- A szüleim miért nem akarják őt rám sózni? – kérdezte reményvesztetten.
- Nyugalom Ágas, ha aranyvérű lenne már rég megtették volna. – vigasztalta Sirius. Mrs. Potterről tudni kell, hogy megszállottan keresi az aranyvérű csajszikat Jamesnek. Szerintem, ha nem lennénk rokonok, már minket is összepárosított volna. Hol van Sam?




Oké, ez rosszabb, mint Darrennél. Ki a jó isten ez?!
- Kiara, ő itt Nathaniel Hemsworth, apád egyik üzlettársának fia. – Aha, oké. A nevét már tudom.
- Örvendek a találkozásnak Miss. Anderson. – mosolygott rám, majd kezet csókolt. Wow! Hát én esküszöm, hogy kifolyok a ruhámból. A jövevénynek acélszürke szemei voltak, melyek huncutul csillogtak és elegánsan kócos, szőke haja, ami kissé az arcába lógott. Úgy két évvel lehetett idősebb nálam. Hol volt ez eddig?! Nyugalom Kiara, semmi hülyeséget nem csinálsz. Csak kedvesen mosolyogsz (höhh, ilyen pasi közelében nem nehéz folyamatosan vigyorogni).


- Az meg ki volt? – jött az együtemű kérdés, mikor leültem az egyik kanapéra a barátaimhoz. Na, persze különböző hangsúlyokkal. Lil és Sam a „Ki a fene ez, most azonnal mond meg, hogy hol találtad, mert én is akarok egyet!”. Jamese egyszerű kíváncsiságot, Siriusé pedig némi féltékenységet és ellenszenvet tartalmazott.
- Ő… Nathaniel Hemsworth. – ennyit voltam hajlandó kinyögni.



Lily ruhája:
Stella ruhája:
Sam ruhája:

Kia ruhája:

2010. június 14., hétfő

6. fejezet

A hálóteremben feküdtem és a plafont bámultam. A könnyek egyre csak csorogtak végig az arcomon, eláztatva a hajamat és a párnát. Szinte letargiás állapotba estem. Nem éreztem semmit csak, hogy a nedves párna hűti a tarkómat. Annyira… szánalmasnak néztem ki. De hát igazam volt… vagy talán nem? Nem tudom. De nem tettem volna ezt, ha lett volna jobb megoldás… vagy mégis? Ezt sem tudom. Miért van ezt? Miért nem vagyok biztos semmiben? Egyszerűen szánalmas vagy Kiara Anderson. Azonnal szedd össze magad! Ezzel a siránkozással nem mész semmire. Voltak már máskor is problémáid, de mindig sikerült megoldani őket. És ezt most sem lesz másképp. Lassan felültem az ágyon, majd betámolyogtam a fürdőbe. Képtelen voltam a tükörbe nézni. Nem akartam látni magamat. Megmostam az arcomat, majd kifésültem a hajamat és kiléptem a hálóteremből. Nem lesz semmi baj Kia. Mindig is büszke voltál. Mégis kit érdekel, hogy kinek mi a véleménye? Nem voltak ott, nem tudják, hogy mi történt pontosan. Azt sem tudják, hogy miért küldtem gyengélkedőre a Griffendél kviddics csapatának sztárjátékosát. Oldalra nem nézve vágtam át a klubhelységen. Hallottam, ahogy összesúgnak a hátam mögött, de ez most valahogy nem tudott érdekelni. Egyenesen a gyengélkedő felé vettem az irányt. Mikor az ajtó elé értem összeszorult a gyomrom, majd bátortalanul lenyomtam a kilincset és bekukkantottam a terembe. Senki nem volt bent az ágyán ülő és ablakon kibámuló Blacken kívül. Nagyot nyeltem, majd óvatosan beléptem az ajtón és halkan becsuktam magam után. Sirius a hangra felém kapta a tekintetét és érdeklődve pillantott rám.
- Hmm… hol hagytad az ütőt? Vagy most valami mást hoztál? – szólalt meg gúnyosan, mire a földet kezdtem fixírozni.
- Én… - kezdtem, de nem tudtam hogyan kéne folytatnom. Azaz tudtam, de mégsem. Még mindig lehajtott fejjel közelebb sétáltam az ágyhoz. – Én… sajnálom. Elvesztettem a fejem és nem gondolkoztam. Nem tudom mi ütött belém. Ezt nem akartam. – motyogtam, majd könnyes szemmel néztem fel a döbbent Siriusra.




- Nem tudom. Kellett volna? Ohh, helloka hugicám. Mi a helyzet? – fordultam Stellához, mikor reggel meglehetősen rosszkedvűen odalépett az asztalunkhoz.
- Anya, bagoly, karácsony, bál. Rakd össze, nekem nincs erőm. – nyögte ki, majd hátat fordított és ledobta magát a többi hollóhátas közé. Én pedig megkövülten bámultam utána még Lily roppant értelmes mondata kizökkentett.
- Heh? – nyögte ki a vörös. Érdeklődve pillantott rám, én meg egy egyszerű mozdulattal lefejeltem az asztalt. Ezt nem tehetik meg velem. Az anyám egy szadista állat.
- Én megmondtam neki… megmondtam, hogy ne csinálja… - nyögtem miközben minden egyes szónál belevágtam a fejem az asztalba. – Nem hiszem el, hogy megint végig kell csinálnom… nem normális… nem akarom… Jajj istenem… - motyogtam, mire Lily megelégelte és egy egyszerű mozdulattal a fejemre borította a vizes kancsót. Felháborodva kapkodtam levegő után és dühösen néztem a vöröskére.

- Befejezted? Kösz. És most mond el, hogy mi a franc borított ki?
- Anyám megint hülye karácsonyi bált rendez és kötelességem ott lenni. – morogtam, majd próbáltam megakadályozni, hogy a szempillaspirál végigfollyon az arcomon. Lily Evans megöllek.
- Aha. Ennyi?
- Ennyi?! Tudod te, hogy mit jelent az hogy az ÉN anyám BÁLT rendez? – hápogtam, miközben egy kanálban néztem a tükörképemet. Hát… leginkább egy mosómedvére hasonlítottam. Ekkor éreztem, hogy valaki leül mellém. Oldalra néztem, majd kishíjján felsikítottam a döbbenettől.
- Sam!
- Ömm… ja, legutóbb még így hívtak. – jött a szokásos nemtörődöm válasz a félhosszú, barna, göndör hajú és karamell szemű lánytól, aki máris egy pirítóst tömött magába. – Tudsz róla, hogy úgy nézel ki, mint egy mosómedve? – Ehm… igen. Samantha Russel, hogy is fejezzem ki magam? Meglehetősen irritáló egy nőszemély, de imádom. Egy éve jött a suliba a Durmstrangból. Nem érdekli semmi. Legalább is úgy tesz. Idén késett egy kicsit, mert Afrikai nyaraláson voltak a szüleivel és a bátyjával. Hát, hogy is mondjam… a bátyja Darren őt úgy írnám le, hogy uhh… (legyezgeti magát). Khm..igen. Szóval igen. Ekkor újabb személyek bővítették kis társaságunkat. Név szerint: Potter, Black, Lupin és Pedigrew azaz a Tekergők. Ahogy Sirius megpillantotta Samet csábos mosolyra húzta a száját, majd lehuppant szemben vele.
- Héé Samy, mi a helyzet? Ugye hiányoztam?
- Nincs semmi Samy és kb. annyira hiányoztál, mint egy kiadás hasmenés. – mosolygott vissza, majd folytatta az evést. Samről tudni kell, hogy rengeteget eszik. Nem is, inkább zabál, de egy gramm se látszik meg rajta. Kis mázlista én meg néha itt szenvedek.
- Black, mondtam már, hogy szállj le a húgomról. – sétált el mellettünk az „uhh”. – Helló Kia. – villantott rám egy sexy mosolyt, majd tovább sétált én meg épp folydogáltam lefele a padról.
- Hé, nekem ezt miért nem csinálod? – kérdezte felháborodva.
- Mégis mit?
- Hát, hogy mámoros tekintettel turkálsz a kajádban, miután rád kacsintok. Egyébként úgy nézel ki, mint egy mosómedve.
- Darren nem kacsintott. – mondtam, majd folytattam az az előtte elfoglaltságomat, hogy Samantha megérkezett. Tehát megpróbáltam eltüntetni a szemfestéket egy szalvétával.
- Hagy, majd segítek. – szólalt meg Remus és egy pálcaintéssel rendbe hozta a sminkemet, mire hálásan pillantottam rá.
- Te James, szóltak már, hogy jönnöd kell a karácsonyi bulira? – fordultam unokatesóm felé, aki kómásan tömte a fejét.
- Ja. – nyögte ki nagy nehezen és visszafordult a zabpelyhe felé. Oké, mindenki le van fáradva rajtam kívül. Én teljesen fitt vagyok, és most megyek bájitaltanra lenyűgözni Lumpit a tehetségemmel.




Lily Evans TOP 10 – es listája:


Megjegyzések:
Lily Sam Kia


1. Tom Cruise: Hogy ki? Nem tom’. Jajj, ti műveletlenek, ő egy mugli színész. Honnan kellett volna tudnom, he?
2. Mark Lensey: Fúúj gyerekek ne szórakozzatok! Hagyd Sam, Lily most teljesen el van varázsolva tőle. Ez nem igaz, egyszerűen csak helyesnek tartom. Az nem ugyanaz?
3. Tim Right: No comment Lilykém. Hát nem is tudom… Kiara befejeznéd a hülye kommentálást és, hogy beleirkálsz a listámba? Kikérem magamnak, én csak önálló véleményt alkotok.
4. Darren Russel: Egy szó: „uhh”. Khm… nem alkotok véleményt a saját bátyámról. Ne is. Pedig annyira édeees. Lily miért csak a negyedik?!
5. Greg Tompson:… blöe. Fejezd abba Kiara, majd írsz saját listát, ha nem tetszik. Írok is.
6. Sirius Black Hülye paraszt, de… sexy. Egyetértek. Te Lily azt hittem nem jön be.
7. James Potter: Hehe… szóval Potter is benne van, mi? Én tudtam! Pofa be! Ugyan Lil.
8. Chace Crawford. Az meg ki az isten már megint? Szerintem az is valami színész vagy mi. Pontosan. Aha, oké.
9. Lucius Malfoy: Komolyan képes voltál Malfoyt CSAK a 9. helyre tenni?! Kia drága, én még ide se tettem volna. Mert ízlésficamod van.
10. Peter O’ Conell: Na neee! Nyugi van. Hát… Kiara Anderson, miért mindig a tiéd az utolsó szó? Mert csak.

2010. április 3., szombat

5.fejezet

Jujj, most jött nekem valaki és fellökött. Áúú, a fejem! Ki volt ez a barom? Ja, csak Black az. Na, várjunk csak… most ki kell nyírnom. Tehát, mielőtt felállhatott valna, ráugrottam a szintén földön fetrengő fiúra és villámló tekintettel néztem rá.
- Mond direkt csináltad?
- Mit? Mi van? – értetlenkedett.
- Te öntetted rám Pedigrewal, azt a vajsört a Három Seprűben? – vallattam.
- Mégis honnan veszed ezt a hülyeséget? Peter a segítségem nélkül is elég szerencsétlen – méltatlankodott.
- Nem hiszek neked.
- Rendben. Szándékos baleset volt – mondta végül, mire elkeztem ütni.
- Hülye idióta! Ki mondta neked, hogy avatkozz bele a magánéletembe, hm? – visítottam, mire egy könnyed mozdulattal maga alá gyűrt.
- Nem tudom mi bajod. Az előbb láttam Gertet egy másik csajjal összetapadva.
- Még szép! Én ragasztottam őket össze! – szszegtem, miközben próbáltam kiszabadulni alóla. Hát, hogy is mondjam… nem volt kimondottan sikeres az akcióm. Sőt, ezzel csak azt értem el, hogy még erősebben fogott és egy szexi mosolyt is bezsebelhettem tőle, mire jelen pillanatban, nem igazán vágytam.
- Szállj..már..le…rólam…! Csak közlöm, hogy rohadt nehéz vagy – pihegtem, mert mást nem igazán tudtam tenni a súlya alatt.
- Az izmok teszik – vigyorgott elégedetten.
- Chh… - kijelentésére, csak megforgattam a szemem, de nem bírtam ki, hogy a tekintetem ne csússzon le a mellkasára. Hmm… lehet, hogy kivételesen igaza van… Igen, tényleg igaza van. Közelebbről is megnézném… Jujj, hülye vagyok! Siriusnak is feltűnt, hogy hova vándorolt a pillantáson és kajánul vigyorogni kezdett, aztán leszállt rólam és felsegített.
- Na, végre – durrogtam és elindultam a klubhelység felé, Black pedig felzárkózott mellém. Egy ideig csöndben lépkedtünk, majd megszólaltam.
- Ugye, tudod, hogy te is, meg az öcséd is disznók vagytok? – kérdeztem, mire megrökönyödve nézett rám.
- Nekem már mondták páran, de az öcsém miért is? – kérdezett vissza.
- Mert. Mert Stella szerelmes belé – válaszoltam szemforgatva.
- És? Mi köze van ennek hozzám?
- Hmm… csak annyi, hogy harmad és negyedévben meg én voltam elájulva tőled – vallottam be legtermészetesebb hangomon. Igen, így van. Két évig szerelmes voltam Sirius Blackbe. Harmadév még nem is volt annyira kínos, de a negyedév az egy kész gyötrelem volt számomra. Black akkor kezdte el habzsolni a csajokat, de tonnaszámra. Én meg gyámoltalani kislány, James unokahúga meg csak szomorúan néztem. A mellettem sétáló hímegyed hitetlenkedve nézett rám és bizonytalanul méregetett.
- Miért nem mondtad?
- Chh… ugyan kérlek! Neked? Én? Hiszen észre sem vettél. Én számodra csak James pici unokahúgicája voltam és semmi több. Egyszerűen levegőnek néztél – forgattam a szemeimet.
- Téves információid vannak. Nagyon is észrevettelek, csak igen… James pici unokahúga voltál. És nem is néztelek levegőnek. Csak te mindig elhajtottál – mondta ő is felháborodva. Hát, persze! Elhajtottam? Inkább, ha meglátott valami korán érő, nagymellű csajt máris ott hagyott és rohant utána. Ez volt negyedikben. Harmadévben… hát, igen lehet, hogy akkor mégis elhajtottam. Na, de mégis! Ki kérem magamnak, 13 éves voltam! Fogalmam sem volt mit kell csinálni egy olyan pasival aki tetszik nekünk.
- Teljesen mindegy. Úgysem vagyok egy olyan típus aki könnyen kapható – oldalra pillantottam és egy nagyon csúnyán néző Siriusszal találtam szemben magam. Értetlenül meredtem rá, ő meg csak egyszerűen meggyilkolt a pillantásával. – Mi van már? – torpantam meg. Black is leállt és közelebb lépett. Én egyet hátra, ő megint előre, én hátra, ő előre, én hátra ő előre, én hátra… azt a rohadt, itt egy fal. Ő megint egyet előre. Aztán még egyet. Már olyan közel volt hozzám, hogy éreztem a bódító arcszeszének illatát. Riadtan tekintgettem fel rá, mire egy gonosz vigyort produkált. Hajrá, Kiara! Na, most menekülj el Sirius Black elől. Ez így nem jó, nagyon nem. Túl közel van, nagyon, nagyon közel.
- Mit akarsz? Hagyjál… - mondtam durcásan és megpróbáltam eltolni magamtól. Ugye meg sem kell említenem, hogy nem jött be? Kezdtem úgy érezni magam mint egy csabdába esett állat. És most kell vigyáznom… Három dolog amit el kell kerülni Sirius Black közelében, ha nem akarsz totálisan beleesni:
1. Ne nézz azokba a gyönyörűséges szemeibe!
2. Ne nézd sokáig azt a cuki félmosolyt!
3. És ne engedd, hogy suttogva beszéljen hozzád!
Na,… én pontosan itt szúrtam el. Először is belenéztem a szemébe. Hát, igen… gyenge vagyok és megremegett a térdem. Aztán a pillantásom lejjebb vándorolt a szájára. A második pontot is elszúrtam. Eddig még kiküszöbölhettem volna a veszélyt, de bevetette a harmaik pontot. Lehajolt hozzám és halkan kezdett el beszélni.
- Ugye tudod, hogy most nagyon szívesen megcsókolnálak? – Még levegőt sem mertem venni. Ez azért már fájdalmas. Nagyon. Elég érdekes hatással volt rám ez a mondat. Először is, összeszorult a gyomrom. Aztán, alig kaptam levegőt és kiszáradt a szám. Kétségbeesetten néztem visza rá. Egyszerűen képtelen voltam megmozdulni. Sirius még közelebb hajolt. Becsuktam a szemeimet és már vártam a végső csapást, mikor egy puszit nyomott a szám szélére és már ott sem volt.
Hirtelen pattantak fel a szemeim és dühösen a falba csaptam. A francba! Ha most megcsókolt volna, nem tudtam volna ellenállni neki. Ezt nagyon utáltam. Hatalmasat csalódtam magamban, teljesen biztos voltam benne, hogy erős vagyok és a Sirius Black féle idióták még megközelíteni sem tudnak. Sebes léptekkel indultam el a klubhelység felé és nem figyeltem semmire. Még mindig remegett a gyomrom és ez meglehetősen irritált. Én nem akarom ezt! Nem akarok egy lány lenni a sok közül Sirius életében! Azt hiszem… én A Lány akarok lenni. Berontottam a klubhelységbe, felszaladtam a hálóterembe és felkaptam a kvidiccs talláromat meg a seprűmet és a pálya felé vettem az irányt. Nemsokára a Hollóhátasokkal lesz meccsünk. Le kell aláznunk Jasonéket! Azt hiszem, le fogom lökni a seprűjéről...


James megkért, hogy pakoljam be a labdákat a dobozba és vigyem vissza őket Madam Hoocknak, mert neki sürgős dolga volt. Épp a terelők ütőit pakolgattam, mikor valaki megszólalt mögöttem.
- Tudom, hogy élvezted – hallottam egy gúnyos hangot.
- Álmodban – hazudtam összeszorított fogakkal, de nem fordultam meg.
- Ó, igen. Sokszor szerepelsz az álmaimban, azzal a különbséggel, hogy olyankor sokkal készségesebb vagy irányomba, na meg hiányosabb az öltözeted – azt hiszem, itt szakadt el a cérna. Hirtelen megfordultam és a kezemben lévő ütővel neki rontottam Siriusnak. Visítva ütlegeltem, amig meg nem érkezett James és nagy nehezen le nem szedett róla.
- Kiara! Mégis mi a fenét művelsz?! Meg akarod ölni az egyetlen normális terelőnket?! – üvöltötte le a fejemet.
- Igen! Igen, ki akarom nyírni ezt az idiótát! Elegem van! Elegem van belőle! – ordítottam vissza, majd kitéptem magam James szorításából, hozzávágtam a földön fetrengő Blackhez a még mindig a kezemben lévő ütőt és elrohantam. Ahogy végig rohantam a folyosókon elkezdetek záporozni a könnyeim. Miért csinálja ezt velem? Miért kell? Hiszen én nem tettem ellene semmit! Kivéve azt az egy két malőrt még régebben. De…de ilyet soha nem tettem vele. Megint kezdem úgy érezni magam, mint negyedévben. Folytonosan megbántott. De ez most rosszabb, mert ezt szándékosan teszi… És ez fáj…

2010. március 20., szombat

4. fejezet

Legeslegszebb és legeslegbájosabb mosolyt fel és irány az aula Jasonhoz. Lilykém már vagy egy órája elment Markal, de én csak most indultam. Nem vittem túlzásba se a sminket és ki se öltöztem túlzottan. Minek? Ez úgyis csak egy egyszeri randi. Egy fekete csőnadrágot vettem fel, kedvenc levendulaszinű, magas nyakú pulóveremmel. Hogy feldobjam ezt egy kicsit a nyakamba akasztottam egy fekete gyöngysort és a hozzáillő fülbevalót is felhasználtam. A hajammal nem bajlódtam sokat, leengedve hagytam és beleraktam egy sima hajpántot. Elég sokáig nézegettem magam a tükörben, így most sietnem kellett, mert már így is tíz perces késésben voltam. Mint egy idióta úgy vágtattam végig a Roxfort ódon folyosóin egészen a tölgyfaajtóig. Ott lefékeztem pontosan Jason mellett, aki vidáman mosolygott.
- Szia! Bocsi a késésért, csak feltartottak - mondtam a fiúnak, de az utolsó mondat hazugság volt. Dehát mit csináljak? Mégsem mondhatom azt, hogy " Bocsi csak sokáig készülődtem, mert leakartlak nyűgözni." . Milyen hülyén hangzik már ez, nem?
- Szia! Semmi baj, nem várok olyan régóta. - mosolygott rám elnézően. - Indulhatunk? - kérdezte, mire bólintottam. Nem mondhatnám, hogy csöndben sétáltunk egészen Roxmortsig, mert nem. Végig a kviddicsről beszélgettünk. Na, ezért is jó, hogy kviddicsezek, mert nem tudom, hogy mi másról tudnék Jasonnal besszélgetni a sporton kívül. Egész jól elvoltunk. Sétáltunk a faluban, megnéztük a kirakatokat, bementünk a Mézesfalásba is, majd a hóesés miatt betértünk a Három Seprűbe is. Épp békésen iszogattuk a vajsörünket, mikor megláttam néhány olyan személyt, akikre most nem igazán volt szügségem. Bár... lehet, hogy nem is olyan nagy baj, hogy itt vannak. Vigyorogva fordítottam el tekintetemet róluk és ismét Jasonra koncentráltam. Egészen addig, míg meg nem álltak mellettünk. Lassan felpillantottam rájuk és elmosolyodtam.
- Anderson, Gert!
- Malfoy, Regulus! - köszöntem vissza nekik. Jason csak biccentett.
- Kiara, azt hittem a bátyámmal vagy - szólalt meg Regulus, mire gúnyosan elvigyorodtam.
- Siriusszal? Nem, nem. Nem süllyedek olyan mélyre - válaszoltam még mindig füligérő mosollyal. Hát, azért az nagyszerű, hogy még Reg is azt feltételezi, hogy összeálltam Sirius Blackkel. Csak tudnám, hogy miért pont most jött fel ez mindtenkinek? Hiszem már lassan 16 éve ismerem Siriust.
- Értem. Akkor gondolom félreértettem amit mondott.
- Mégis mit mondott neked a drága? - kérdeztem összeráncolt szemöldökkel.
- Öhm, nem vagyok benne biztos, hogy ezt itt kéne megbeszélni. Most pedig, ha megbocsátatok, mi megyünk is - válaszolt és mintha egy kicsit zavarba is jött volna. Megfordult és sietős léptekkel távozott, nyomában Luciusszal. Villámló tekintettel folrdultam vissza Jasonhoz.
- Bocsáss meg. Hol is tartottunk?



***


Hát persze, hogy nem lehet mindig, minden tökéletes. Legalábbis az én esetemben nem. Miután Regulus és Lucius elhúzta a csíkot, megjelentek a Tekergők. Peternek sikerült leöntenie egy üveg forró vajsörrel. Mondhatom rendkívül örültem. Elnézést kértem Jasontől és felrohantam a kastélyba. Esküszöm, hogy megölöm Pedigewt! Meg-ö-löm! Nem igaz, hogy nem tudta volna valki másra ráönteni az a vajsört! Ennyire azért tényleg nem lehet szerencsétlen. De… mivan akkor, ha nem véletlen volt. Mivan akkor, ha valaki szándékosan akarta tönkre tenni a randimat Jasonnal. Most komolyan, nincs üldözési mániám, de azért óvatos vagyok. Ha kiderül, hogy az az idióta Black mondta Peternek, hogy „ véletlenül „ pont rám öntse az az izét, én agyon verem! Esküszöm, hogy szétverem a csinos kis pofikáját. Aztán meg fekhet a gyengélkedőn, vagy a szobájában, hogy a drágalátos rajongói nehogy meglássák, hogy mi történt vele. Egyre jobban vörösödött a fejem a dühtől, ahogy a klubhelységben ültem. Néhány másodéves riadtan bámult rám és inkább átültek egy messzebb lévő asztalhoz. Ekkor nyílt a portrályuk és belibegett rajta Lily. Angyalian mosolyogva ült le mellém és csacsogni kezdett, hogy mi volt Markal. Hogy Lensey elvitte őt Madam Puddifothoz és ott töltötték a délelőttöt, aztán sétáltak egy kicsit, felmentek a Szellemszálláshoz és, hogy Mark milyen, kedves, aranyos és udvarias volt vele. Néha benyögtem egy „aha”-t vagy egy „ühüm”-t, de nem szóltam közbe. Kezdtem egy kicsit lenyugodni, de abban biztos voltam, hogy amint megjelenik Sirius újult erővel fogok rátámadni.
- Figyelj Lil, asszem megyek és megkeresem a húgomat. Elég rég beszéltem már vele. – szóltam, mikor Lily befejezte a monológját.
- Rendben, menj csak. Akarod, hogy elkísérjelek? – kérdezte. Nemet mondtam. Meg kell beszélnem néhány dolgot Stellával. Elindult a Nagyterem irányába, hogy megnézzem, hátha ott van. Nem kellett csalódnom. A Hollóhát asztalánál ült és mámoros tekintettel bámult a mardekárosok felé. A legjobb barátnője Meredith épp ingerülten magyarázott neki valamit, amit szerintem Stella meg sem halott. Vigyorogva léptem mögé és megfogtam a húgom vállát.
- Na, mivan kiscsillag? Milyen látnivaló van a mardisoknál, hogy ennyire bambulsz? – susogtam, mire Stella egy hatalmas sikátás kíséretében csapta hátra szőke fejét. Elvigyorodtam és lehuppantam mellé. A hollóhátasok eltűrték, hogy néha napján pár perceket ott ülök velük, mert Stella nővére vagyok.
- Merlinre, Kia! Majnem szívrohamot kaptam. – nézett rám szúrósan karamell színű tekintetével.
- Nyugalom, szívi. Na, mit is bámultál annyira? – kérdeztem újból, mire ábrázata felvette a rákvörös ábrázatot.
- Regulus Blacket. – válaszolt Stella helyett Meredith.
- HOGY KICSODÁT?! – visítottam. Ne merészelje! A saját húgom! Hogy képes összeállni az ellenség rokonával?! Jó, jó oké Reggel nincs gond, de akkor is SIRIUS ÖCCSE! Mégha ki nem állhatják egymást, akkor is.
- Stella Amelia Anderson! Ne merd! – néztem rá gyilkos tekintettel.
- Mégis micsodát? – nézett rám ártatlan, kiskutya szemekkel.
- Eszedbe se jusson Regulus közelébe menni!Megértetted?! – sziszegtem, mire Meredith egy „ én-megmondtam-hogy-ez-egy-borzalmasan-nagy-hülyeség” pillantást vetett Stellára. Mire a húgom lemondóan felsóhajtott és beletúrt vállig érő, szőke hajába.
- Teljesen mindegy. Regulus észre sem vesz. Gondolom mit sem számít neki egy láthatatlan hollóhátas. – motyogta maga elé.
- Hé, hé, hé! Egyálltalán nem vagy láthatatlan, csak egy kicsit jobban is kibontakozhatnál itt. Ne csak otthon legyél olyan, amilyen igazából is vagy. Egyébként is, egy Anderson sosem tűnik el a tömegben. – kacsintottam rá, majd egy puszit nyomtam az arcára és elköszöntem. Valamit azért tehetnék. Hiszen Reg jó fej, attól eltekintve, hogy kivel barátkozik, na meg a családi háttere sem problémamentes. De mégis csak a húgom! Megtorpantam a Nagyterem ajtajában, visszafordultam és a mardekárosok felé vettem az utamat.
- Regulus, beszélhetnénk? – álltam meg a fiú mellett. Ő megrökönyödve állt fel az asztaltól és követett az egyik sarokba. Látszott rajta, hogy elképzelése sincs, hogy mit akarhatok tőle.
- Figyelj Reg, ömm… volna egy olyan kérdésem, hogy mit gondolsz Stelláról? – szegeztem neki a kérdést.
- Mi? A húgodról? – bólintottam. – Ööö… hát, nem is tudom. Miért kérdezed most ezt?
- Teljesen mindegy Regulus, csak válaszolj kérlek. – türelmetlenkedtem. Regulus értetlenkedve ráncolta a homlokát, majd a hollóhátasok felé nézett.
- Hmm… aranyos lány, meg kedves is és okos. Mellesleg elég vonzó. De többet nem tudnék mondani mert nem beszéltem vele olyan sokat. Tudod, hogy mikor nálatok voltunk, vagy ti nálunk, ő nem beszélt annyit mint te. De azért szívesen megismerném… - morfondírozott és közben végig Stellát és Meredithet néztek akik már megint veszekedtek.
- Rendben. Köszi, ennyit szerettem volna tudni. – vigyorogtam és ott hagytam.


Éppen békésen sétálgattam a hetedik emleti folyosón, mikor megpillantottam egy igen elfoglalt párocskát a falnak dőlve. Avval próbálkoztak, hogy milyen mélyre tudják legyomni a nyelvüket a másik torkán. Szeemforgatva sétáltam el mellettük, de azt nem tudtam megállni, hogy ne szzóljak valamit.
- Hmm… inkább menjetek szobára. – köptem oda gúnyosan, mire szétváltak és mindketten rám néztek. A döbbenettől majdnem eltátottam a szám. Fogalmam sincs, hogy volt az a csaj, de a másik személy Jason volt. A hirtelen jött megiletődöttséget felváltotta a düh. Nem azért mert annyire bejött volna Jason, hanem, mert utánam rögtön egy másik csajnál próbálkozott, akitől nyilvánvalóan tüöbbet kapott mint tőlem. Ez felér azzal, mintha megcsalt volna. ENGEM! Dühöngés helyett inkább bájosan elmosolyodtam.
- Bocsi, hogy megzavartalak benneteket. Igazán nem akartam. – nézem rájuk angyalian. – Akkor megyek is. További jó szórakozást. – mondtam, majd hátatforditottam nekik. Befordultam a sarkon és előhúztam a pálcámat. Kikukkantottam a fal mögül és gonoszul elvigyorodtam.
- Pofix! – motyogtam, majd figyeltem a következményeket. 5, 4, 3, 2, 1… számoltam vissza magamban. És bumm. Kiguvadt szemek és próbáltak szétválni. Ekkor mosolyogva kiléptem a fal takarásából és visszasétáltam hozzájuk.
- Nem fog menni. – közöltem velük. Még szép, hogy nem! A jó kis nyelvragasztó varázslatom miatt, sétálhatnak végig így a gyengélkedőig. Na hajrá!
- Tudod, Jason… nem igazán szeretem, ha valaki megpróbál átverni. – mondtam a fiúnak, majd ismét elindultam, de pár lépés után megtorpantam és visszanéztem a vállam felett. Eszembe jutott a csaj neve.
- Amúgy Marion, úgy hallottam Jasonnak nyáltermelési gondjai vannak. Szóval csak óvatosan… - vigyorogtam és elslisszoltam a helyszínről. Az iménti beszólásom ugyan csak kamu volt, de azért jól esett. Kiara Andersonnal senki ne merészeljen szórakozni…

3. fejezet: Átlagos nap

Szem kinyit. Agy pörget. De hol vagyok? Az ágyamban. Oké, eddig stimmel. De ki ez itt mellettem? Ja, csak Lily. De mit keres az ágyamban? Nem emlékszem semmire. Lassan felültem az ágyamban, mire eszméletlen szédülés jött rám. Áhh... már beugrott, hogy mit is csináltunk tegnap este! Leittuk magunkat. Pontosan a sárga földig. Arra még emlékszem, hogy James és Sirius lementek a konyhára néhány üveg Lángnyelv Whiskyért, de utána sötétség. Hátha Lily többet tud. Megráztam vörös barátnőm vállát, mire ő felkapta a fejét és kómás tekintettel nézett rám.
- Mi van? - nyögte ki nagy nehezen.
- Emlékszel mit csináltunk tegnap?
- Ööö... addig, hogy meghúztam a piás üveget.
- És az mikor volt?
- Nem tudom.
- Rohadt jó. De addig amíg emlékszel mi történt?
- Hát... nem is tudom... - kezdte drága barátnőm és közben nagyon elgondolkodó képet vágott. Olyannyira, hogy újra elterült az ágyamon és majdnem megint beverte a szúnyát.
- LILY! - ordítottam a fülébe, mire hirtelen rántotta fel a fejét. Ennek az lett a következménye, hogy azt hittem kiverte a fogamat.
- Jajj, bocsi! Nem figyeltem!
- Nem baj. Túlélem. De mond már mi történt! - sürgettem.
- Ööö... hát, emlékszem, hogy Blackel azon versenyeztetek, hogy ki tud többet inni, hányás nélkül. Aztán elkeztétek leönteni egymást a piával. Utána meg felgyújtottátok a kanapét. Ennyi. Potter meg én meg röhögtünk rajtatok - fejezte ne Lily merengve. Szinte láttam magam előtt a képeket.
- Jézusom! - fakadtam ki és felpattantam az ágyból. Berontottam a fürdőszobába és a tükörbe néztem. Leírhatatlanul botrányosan festettem. Egyszerűen katasztrófálisan. Kellet nekem inni! Méghozzá Sirius Blackel! Tudhattam volna, hogy őt nem bírom leinni, de azért én hülye kipróbáltam. Kirohantam a fürdőszobából, feltúrtam a szekrényt néhány normális ruhadarabért, aztán vissza a fürdőbe. Egy jó alapos zuhany és hajmosás után, megpróbáltam levakarni magamról a maradék sminket is. Mondhatom, fárasztó harcot vivtam a szemcerúzával. Miután sikerült valamelyest elfogadató állapotba hoznom magam újra visszamentem a szobába vörös barátnémhoz, aki még mindig mássnaposan fetrengett. Lilyt fent hagytam, hogy neki is sikerüljön rendbehoznia magát én viszont letrappoltam a klubhelységbe. Ahol Blacket látom egyedül az egyik kanapén. Ez fura. Semmi James vagy másik Tekergő, esetleg rajongó csajok. Egyedül, ismétlem magam, tehát ez fura. Lassan odabattyogtam hozzá és leültem mellé. Értsd: ugyanarra a kanapéra, de a lehető legtávolabb. Felém fordította tengerkék tekintetét és kérdőn nézett. Én megvontam a vállam és kinéztem az ablakon, majd az órámra. Fél hét. FÉL HÉT? Szombaton, másnaposan fenn vagyok fél hétkor? Én hülye! Mindegy. Megint Sirusra néztem, aki viszonozta a pillantásom.
- Emlékszel valamire?
- Nem. Te?
- Dettó.
- Ez gáz.
- Az - és íme Sirius Black és Kiara Anderson rendkívül értelmes beszélgetése.
- Evansnek van infója?
- Kevés.
- És az mi?
- Hogy mi ketten piálós versenyt rendeztünk és felgyújtottuk a kanapét. Jamesnek?
- Ő valószinűleg annyit tud, mint mi. Totálisan kiütötte magát.
- Ez nagyon gáz.
- Az. Nem megyünk le reggelizni? - ismételten jót beszélgettünk. Black utolsó kérdésére válaszolva bólintottam, majd felálltam és elindultam a portrélyuk felé. Hallottam, hogy Sirius is feltápászkodik és jön utánam. Majd nemsokára felzárkózott mellém. Egy szót sem szóltunk egészen a Nagyteremig, ami nagyjából üres volt. Igaz, csak mi és még páran vagyunk olyan hülyék, hogy szombaton, reggel hétkor lejövünk reggelizni. Kedvtelenül vágtam le magam az egyik padra, Sirius meg velem szemben és már enni is kezdett. Nekem nem volt semmi étvágyam. Hát, a szemben ülő egyeden velem ellentétben nem igazán mutatkoznak meg a másnaposság jelei. Kivéve az enyhén karikás szemeket. De semmi több. A kis mázlista. Ekkor kómás vöröském lehuppant mellém a padra és enni kezdett. Ugyanekkor Black mellé meg James. Na, mi van? Ezek ketten csak nem együtt jöttek le?
- Kia, ugye tudod, hogy ma van edzés? - kérdezte James két falat között.
- Igen, tudom - válaszoltam. Említettem, hogy játsszom a Griffendél kviddics csapatában? Nem? Akkor most. Igen, benne vagyok és az egyik hajtói posztot látom el. James természetesen fogó, Sirius pedig terelő. Jól elvagyunk így. Imádom a kviddicset. Lilyvel ellentétben. Inkább elmenekül a könyvtárba, ha elkezdek beszélketni a srácokkal a sportról.
- Hé, Evans lejössz? - kérdezett James ismét, csak most Lilytől.
- Nem is tudom...
- Igen, lejön - válaszoltam meg a kérdést helyette. Valahogy össze akarom hozni kettejüket. Már vagy egy éve próbálkozok, de sosem jön össze. És az a marha Black meg nem hajlandó segíteni. Azt mondja, hogy " nem akar részt venni abban, hogy a legjobb barátját megpróbálják elkötelezni két hétnél hosszabb időre". Értelmes ez a pasi? Nem. Tudom.







Épp a levegőben ültem a seprűmön és unottan dobálgattam a kvaffot magem előtt, mert nem volt kedvem végighallgatni, ahogy James az új emberrel ordibál. Francisco negyedéves és ő állt be a nem rég távozó, hetedéves őrzőnk helyére. Nem rossz a srác, csak elég sújos önbizalom hiányban szenved. Nini! Társaságom jött.
- Igen? - kérdeztem David Thompsontól. Másik terelő.
- Lenne egy kérdésem. Mit csinálsz holnap? - kérdezte. Húúú, mekkora mázli, hogy programom van. David nem volt épp az a fajta pasas, akivel szivesen kerültem volna közelebbi kapcsolatba.
- Randim van Jason Gerttel - válaszoltam angyali mosollyal. - Miért?
- Ömm... semmi, semmi csak kérdeztem - mondta csalódodtan és visszarepült a helyére.
- Tehát nem csak kamuztál? - hallottam meg egy hangot magam mögül, mire ijedtemben majdnem leestem a seprűmről. Szerencsére jók a reflexeim és időbe elkaptam a nyelét.
- Nem, Black, nem hazudtam neked. Tényleg találkozom Jasonnal. Tudod, nagyon kedves fiú. Nem úgy, mint egyesek - mondtam különösen kihangsúlyozva az " egyesek " szót, majd leszálltam a földre és odafutottam Jamesékhez.
- Hé, hé! Elég lesz a prédikálásból - mondtam. - Kezdjétek el a bemelegítő köröket! - kiáltottam oda a többieknek, akik nagy meglepetésemre követték az utasításomat. Drága unokatesóm viszont nem vette túl jó néven. Csúnyán nézett rám. Gondolom azt hiszi, hogy a posztjára pályázom. A rondta nézését csak egy vigyorral jutalmaztam, majd csatlakoztam a többiekhez.



Öcsém, hogy én hogy utálom mikor James dühös és a csapaton vezeti le a feszültséget. Egyszerűen kinyúvasztott minket. Teljesen kész vagyok. Épp lassan másztam fel a lépcsőn, Lilyvel az oldalamon, aki vidáman ugrándozott. Mennyi lépcső van még?! Csak tudnám, hogy ki volt az az okos, aki kitalálta, hogy a klubhelységünk az egyik toronyban legyen. Mázlista mardekárosok.



Klubhelység. Este nyolc. Kanapé. Lilly, Sirius, James meg én. Milyen bőbeszédű vagyok ugye? Nyugi nem tartom meg ezt a rossz szokást, csak még mindig a kviddics edzés hatása alatt vagyok. Ahogy Black is. Lilly viszont agyba-főbe vigyorog. Komolyan mostmár idegesít. Én itt éppen a halálomon vagyok ő meg már vagy három órája egyfolytában vigyori bohócot játszik. James meg csak bambán nézi a vöröskét, akit ez most nem zavar(?). Na, jó. Most nincs erőm megfejtei ezt a relytéjt. Fárad vagyok, álmos és nyúzott. Szerencsére büdös már nem, mert megfürödtem, de akkor is. Arról viszont fogalmam sincs, hogy akkor miért nem megyek fel a hálóköletbe alukálni. Mert hülye vagyok, azért.
- Mondcsak Lilly, van terved holnapra? - szánta rá magát James a kérdésre.
- Igen van - válaszolta drága barátnőm, mire hirtelen ültem fel a kanapén.
- Mi? Milyen programod van?
- Ömm... hát, randim lesz - részemről kigúvad szemek, Jamestől egy csalódott tekintet, Siriusnál meg unott pofázmány.
- Kivel? - támadtam le drágalátos barátnőmet. Nem tehetek róla! Hirtelen olyan kíváncsi lettem, hogy máris elszált minden negatív dolog a testemből és a gondolataimtól.
- Majd fent elmondom - felelt titokzatos mosollyal a vöröske, majd sunyin jelentőségtelljes pillantást vetett Jamesre. Á-á Lillykém! Elmehetsz a randira, de azt nem hagyom, hogy összetört Jamie-baba pici szívét. De azért bólintottam és újra elterültem a kanapén.




- Nyögd már ki!
- Jó, jó rendben. Mark Lenseyvel - válaszolta még mindig levakarhatatlan mosollyal az arcán. Már vagy fél órája ülünk fent a hálószobánkban és azóta nyaggatom. Hála az égnek végre sikerült kiszednem belőle. De... Mark Lensey? Ujjujj... ez nem jó, nagyon nem jó. Őt nehéz lesz levakarnom Lillyről. Tekergős segítségre van szügségem. De James ki van zárva. Remus prefi, tehát nem jó. Peter... áhh, inkább hadjuk. Tehát csak Sirius maradt. De őt meg hogy a csudába fogom rávenni, hogy segítsen. Nem, nem fogok könyörögni annak a vadbaromnak. Mégis csak Remus kell nekem. Jó fej ő, meg Tekergő is, tehát valamilye részt ő is kis... hmm, hogy is fejezzem ki magam? Talán, rosszcsont? Igen. Rá kell vennem Remus Lupint arra, hogy segítsen nekem megakadályozni, hogy Mark rámásszon Lillyre. Meg segítsen megóvni drága barátja szívét, hogy aztán ne neki kelljen összeszedegetnie a széttört darapkáit.



- Remus! Beszélhetnénk? - álltam a szőke hajú fiú elé, másnap reggel. Ő meglepődött ugyan egy kicsit, de bólintott. Arrébb mentünk és én felvázoltam neki a dolgokat.
- Tehát, azt kéred tőlem, hogy segítsek likvidálni Lenseyt? - kérdezte a mondókám végén.
- Likvidálni? Hát, igen, lényegében így van.
- Rendben. Csak ne kelljen "Jamie-baba" pici szívét ápolgatnom - nevetett a fiú, amihez én is csatlakoztaam. Aztán megbeszéltük a részleteket. Azt hiszem, ha Jasonból elég lesz megtaláltam az új korepetítoromat. Remusnak olyan gyorsan forognak a kerekei, hogy azt már szinte én is hallom. Mellesleg igen jó csínyeket talál ki. Így körülbelül negyed óra alatt készen is lettünk. Jót röhögve sétáltunk fel a klubhelységbe, ahol a többiek elég fúrcsán néztek ránk. Vigyorogva elbúcsúztam Remustól és felmentem a hálókörlebe készülni a randimra. Kedvenc vörösöm már ott volt és éppen a szemét pingálta. Látszott rajta, hogy meglehetősen izgul. Hát, végül is ő tudja. Most elmegy, jól érzi magát, de végül úgyis összehozom Jamesel!

2. fejezet:S. K. Hadművelet

- Jól vagy? Már nem vagy dühös
- Igen, tökéletesen vagyok, és nem vagyok. De Sirius nem sokáig lesz olyan jól…
- Ajj, előre félek!
Ekkor sétált el előttünk Jason én pedig kedvesen rámosolyogtam…



Unottan piszkálgattam a pálcámmal az előttem fekvő átváltoztatástan házimat. Semmi kedvem nem volt folytatni. McGalagony kilencven cm hosszú dolgozatot kért tőlünk csütörtökre. Miért vagyunk mi ilyen szerencsétlenek? Ráadásul Sirius egész nap jött utánam, és arról faggatott, hogy kivel lesz randim. Na, tudod, mikor fogom neki elmondani! Főleg, hogy még én sem tudom.
- Kész vagyok! – kiáltott fel Lily elégedetten és a táskájába lökte a kész háziját, majd kinyújtóztatta elgémberedett tagjait. Én meg csak tátott szájjal néztem rá.

- Alig húsz perce ülünk itt. Hogy a fenébe lettél kész ilyen gyorsan?
- Én dolgoztam, nem pedig azzal voltam elfoglalva, hogy megtervezzem az S. K. Hadműveletet. mondta vállvonogatva.
- A mit? Mi az az S. K. Hadművelet?
- Sirius Kicsináló Hadművelet.
- Aha, értem. – Ez a csaj kezd egyre furább lenni. Sosem volt még ilyen... ilyen.
- Semmi közöd hozzá Black!
- Ó, dehogynem!
- Mégis miért érdekel? – Fúú, de mérges voltam! A folyosó közepén álltam Siriusszal szemben és már tíz perce ordibálok vele. Nem tudja felfogni, hogy nem mondok neki semmit.
- Csak azért mert kíváncsi vagyok, hogy ki jobb nálam.
- Ha elmondom, békén hagysz? – kérdeztem végül dühtől remegő hangon.
- Igen.
- Rendben – Na, most gondolkozz Kia! – Jason Gerttel – Úristen! Mit mondtam?! Jesszus, rá kell vennem Jasont, hogy randira hívjon! Jajj, ne már!






Megint a könyvtárban ülök és éppen Jasonnal szemezek. Áháá! Felállt és erre jön. Nyert ügyem van. Mondjuk, annyira utálom, hogy szegény srácot cseszegetem, csak azért, hogy a hülye Blacket lerázzam végre. Milyen idegesítő volt már! Semmi köze az életemhez!
- Szia – köszönt Jason és leült velem szemben.
- Hello – köszöntem vissza én is.
- Mit csinálsz itt ilyen későn? – kérdezte kedvesen.
- Tanulok. McGalagony egy csomó házit adott csütörtökre és a klubhelységben túl nagy a hangzavar.
- Értem. Ne segítsek? – kérdezett újból. Említettem már, hogy Jason hollóhátas? Tehát nem csak helyes, de még okos is.
- Örülnék – vigyorogtam rá. Egy óráig ültünk ott és beszélgettünk. Ebből csak tíz perc volt a tanulás. Egész jó fej ez a Jason gyerek. Egy kicsit megkedveltem. Aztán mikor épp indulni akartam, mikor elhívott a roxmortsi hétvégére. Én pedig rendkívül elégedetten mondtam neki igent. Kíváncsi vagyok mi lesz még ebből. Megint a klubhelyiségben ültünk Lilyvel és barátnőm nagy sajnálatára Jamesszel. Fogalmam sincs, hogy miért van ki úgy mindig, ha James a közelben van. Folyton duzzog és nem túl kedves dolgokat dörmög a bajsza alatt. Most is éppen ezt tette, James és én meg épp farkasszemet néztünk. Barna szeme megrándult és pislogott egyet.
- Vííí! Nyertem! - ugrottam át a fotelből a kanapéra, ahol drága unokatesóm foglalt helyet. Ő morcosan nézett vissza rám, ezért megölelgettem.
- Naaaa... ne legyél ilyen. De azért ugye tudod, hogy mit kell tenned? - mondtam. Imádom Jamest szívatni. Az a legjobb, hogy már kiskorunk óta a fogadásokban mindig én nyerek James ellen. De ő még mindig belmegy, mert bizonyítani akarja, hogy az eddigi tizenhat évben csak mázlim volt. Jah, persze!
- Indulhatsz - löktem meg drágalátos unokabátyámat mire ő kelletlenül felállt és elment a klubhelység másik végébe.
- Mit kell csinálnia? - kérdezte Lily. Most, hogy James elment megint tud beszélni.
- Elég, ha annyit mondok, hogy: Gina? - húztam gonosz mosolyra ajkaimat. Vörös hajú barátnőm is követte a példámat. Gina Harris az iskola ribanca. De tényleg az egész iskola végigment már rajta. Odafordultunk, hogy megfigyeljük James akcióját, ahogy megpróbálja rávenni Ginát egy bizonyos dologra. Persze nem pontosan az fog történni amire a kis drága számít. Húúú, néha olyan gonosz tudok lenni, hogy azt hiszem a Mardekárban lenne a helyem. Gina csábosan elmosolyodott, majd riszálva indult a portrélyuk felé. James követte, de még vetett rám egy sértődött pillantást. Miután elhagyták a helységet unatkozni kezdtem.
- Mond csak, Lily. Nem rosszalkodunk kicsit?
- Mire gondolsz?
- Bella...
- Hmm... igen rég volt már.
- Épp ezért mondom, hogy nagyon ránk férne végre.
- Tökéletesen egyetértek. Menjünk - pattant fel barátosném én pedig mentem utána.

Tíz perccel később meg is érkeztünk a tervezett helyre és mint mindig most is ott találtuk a mi drága mardekárosainkat. Gúnyos mosollyal léptem ki a fal takarásából, hogy végre ők is észrevegyenek. Lilyvel egyik kedvenc időtöltésünk volt párbajozni velük. Legkedvesebb partnerem Belatrix volt. A fekete hajú lánnyal úgy utáltuk egymást, hogy az már leírhatatlan. Először Lucius Malfoy vett észre minket. Lucius most végzős, tehát egy évvel volt idősebb nálunk. Minden kis halálfaló palánta ott volt. A Black lányok, Malfoy, Piton, Avery, Lestrange és... Regulus. Mikor Reg belépett közéjük, nagyon meg voltam lepődve és fel is háborodtam. Hát még Sirius. Hetekig tombolt és mindenkire úgy nézett, mintha az vette volna rá az öccsét, hogy lépjen be hozzájuk.
- Kiara, Evans! - hallottam meg Lucius nyikorgó hangját. Na, jó!
Valljuk be, Lucius Malfoy volt az iskola szőke hercege. Mardekáros prefektus, a kvidiccs csapat kapitánya, aranyvérű, gazdag és még helyes is.
- Lucius! - köszöntem vissza vigyorogva.
- Malfoy... - vetette oda Lily is. Ekkor vett észre minket a többi mardis is és felénk fordultak.
- Bella, drágám! Olyan rég találkoztunk már. Hiányoztál, tudod? -gúnyolódtam a fekete hajú lánnyal, aki öszeszűkitett szemekkel figyelt. Regulus csak megdöbbenve nézett rám. Igaz, a legutóbbi kis párbajunknál, Reg még nem volt velük tehát nem tudhatja. Avery csak bambán nézett. Hát, ő olyan volt mint a Tekergőknél Peter, tehát egyszerűen hülye. Narcissa követte nővére példáját és csúnyán nézett ránk. Vele különösebbképpen sosem volt semmi bajom. Csak az, hogy Bellatrix húga. A szőke lány egész normális volt, kivéve, mikor megpróbált megfelelni a nővérének. Rodolphus.... hát, ő róla nem igazán tudok mit mondani. Piton a bájitalzseni. Egyszerűen elfogott a rosszullét, ha rá kellett néznem. Regulus pedig egy jó fiú. Már kicsi korom óta ismerem, ugyanúgy ahogy Siriust és a többi aranyvérű családból származó gyerkőcöt. Reggel sohasem voltak gondok. Mindig udvarias, kedves és humoros gyerek volt. Nagyon is kedveltem. Egészen tavalyig. Akkor romlott el minden.
- Anderson, minek köszönhetjük a " megtisztelő " látogatásodat? - monda Cissy. Jééé, általában nem beszél sokat.
- Óóó, hát Lilyvel kicsit unatkoztunk, ezért gondoltuk szórakozunk egy kicsit - válaszoltam neki.
- Párbaj? - tért rögtön a lényegre Bellatrix. Egyre gondoltunk a drágával.
- Párbaj - mondtam, mire mindenki előkapta a pálcáját és egymást kezdtük el átkozni. A francba! Most jutott eszembe, hogy durván emberfölényben voltak. Nem baj, Kia! Megoldjátok. Épp beugrottam az egyik oszlop mögé és onnan figyeltem Lilyt. Olyan volt mint egy fúria. A kis minta prefiről senki sem gondolná, hogy ilyen is tud leni. Éppen léptem volna ki a rejtekhelyemről, hogy belevessem magam az átkok tengerébe, mikor egy erős kéz megakadályozott ebbe. Dühösen kaptam hátra a fejem, hogy megnézzem, ki merészel megfékezni, de csak Sirius volt az. Csak?! Villámló szemekkel toltam el a karját, mire ő csak elvigyorodott. Mögötte megpillantottam Jamest is.
- Ti meg mit kerestek itt?
- Jöttünk segíteni - mondta James és már küldte is az átkot Malfoyra. Sirius is követte, majd én is. Jó ideig párbajoztunk, majd lépteket hallottunk, így mind a két csapat eltűnt az egyik titkos folyosón. Elég könnyen megúsztuk a mai balhét. Néhány ruhaszakadás és megpörkölődött haj. Csendben baktattunk fel egészen a klubhelységig, ahol aztán belevetettük magunkat egy rendkívül kényelmes fotelba vagy kanapéba. Kisvártatva James megkérte Lilyt, hogy segítsen neki a bájitaltan házijában, aki kelletlenül, de megtette. Sirius meg én csak ültünk és néztünk ki a fejünkből. Én éppen az S. K. Hadművelet második felvonásán gondolkodtam, mikor meghallottam Black hangját.
- Mikor lesz a randid Gerttel?
- Közöd?
- Csak kérdeztem, hogy találjak megfelelő időpontot kettőnknek - mondta vigyorogva, mire hozzávágtam egy párnát.

1. fejezet: Kezdetek

- Nem érdekel Lily… - mondtam vagy századszorra legjobb barátnőmnek.
- Ó, dehogynem!
- Lily, fáradt vagyok. Hagyj békén.
- Ne csináld már Kia! Csak nézz vissza rá és mosolyogj! Meg fogod bánni, ha nem teszed – végre nagy nehezen sikerült felemelnem a fejemet a padról, hogy ránézzek a lányra, aki húsz perce idegesít.
- Te most komolyan ezt csinálod? Tudod, könyvtárban vagyunk.
- Igen, tudom. Most inkább Jasonnal foglalkozz, Madame Cvikker helyett.
- Most komolyan, hallod egyáltalán, hogy mit beszélsz? – na jó egy kicsit már ingerült voltam. Hiszen hajnali három volt, lent ültünk a könyvtárban és Lily Evans rá akar venni arra, hogy bepasizzak. Lily Evans, értitek LILY EVANS a megtestesült bölcsesség, a Griffendél csodaboszija, a JPLE (James Potter Ellenes Liga) megalkotója! Fáradt voltam, álmos és nyúzott. Mégis, hogy várhatja el tőlem, hogy ilyenkor kacsingassak Jason Gert felé? Jasonnal, nem volt semmi baj, sőt! Aranyszínű haját folyton kócosan hordta és mélybarna szemeivel már vagy egy órája engem néz.
- Te Lily, mi lenne, ha elmennénk lefeküdni? Én nem bírom tovább. – szólaltam meg és ásítottam egy hatalmasat, hogy nyomatékot adjak a szavaimnak.
- Rendben van. De, ha Jason holnap is így bámul, akkor beszélsz vele.
- Ja, majd akkor, ha te meg randira mész Jamesszel. – vágtam vissza. Tudtam, hogy evvel nem akar vitatkozni. Bőszen állította, hogy teljes szívéből gyűlöli Jamest, de én tudtam, hogy ez nem így van. Nincs olyan nőnemű egyed, aki utálni tudná őt. Lassan elvonszoltuk magunkat a könyvár ajtajáig és elindultunk fel a klubhelységbe. Az oda úton csak a jó, puha ágyikóm járt az eszemben. Alig vártam, hogy belevethessem magam a párnáim közét. De, pechemre ez sem sikerült. Az élet szar! Mikor Lilyvel bemásztunk a portrélyukon belementem valakibe és hátratántorodtam. Hanyatt is vágódtam volna, ha valaki nem kapja el a csuklómat. Kómásan felnéztem a „megmentőmre” és egy élénken csillogó szempárral találtam szembe magam.
- Jól vagy Kia? – kérdezte.
- Aha. Kösz, hogy nem engedtél eltanyálni, James.
- Neked mindent, hugi.
Miután James eltűnt végre tényleg felmentünk a szobánkba, de nem a szokásos csönd uralkodott, hanem lányos vihogás. Carmen, Madison és Vivien a szobatársaim valamit nagyon néztek az ágyamon és közben vihorásztak. Kiderült, hogy nem valamit, hanem valaki néztek. Méghozzá Sirius Blacket, aki nagy kényelemben feküdt az ÉN ágyamon. Rögtön felélénkültem, de nem az izgatottságtól, mint a többi lány, ha Sirius az ágyukban fekszik, hanem a dühtől.
- Most azonnal leszállsz onnan! – mondtam nagyon halkan, de ez elég volt hozzá, hogy a másik három lány abba hagyja a nevetgélést. – Madison, mit keres ez az ágyamon?
- Ööö, tudod csak beszélgetni akart valakivel és ezért feljött.
- Beszélgetni? Ja, persze! – horkantam fel gúnyosan. – Rendben, de akkor miért az én ágyamban fekszik?
- Nem tudom, csak oda feküdt le. – Madison, buta, szőke fejéről Siriuséra fordítottam tekintetemet.
- Tűnés! Most!
- És, ha nem? – kérdezett vissza sármosan mosolyogva a megszólított. Gonoszan elvigyorodtam és elhúztam a pálcámat.
- Levicorpus! – mondtam és a szobából már kifelé irányítottam a fejjel lefelé lógó Blacket. Aztán bevágtam utána az ajtót. Carmen, Madison és Vivien aggódva sikkantottak egyet és kimentek Sirius után. Én végre valahára befeküdtem az ágyamba és Lily felé fordultam, aki a mellettem lévő ágynál pakolászott.
- Szerinted, hogy jött fel?
- Nem tudom. Hiszen bűbáj van a lépcsőkön. Nem láttad a karkötőmet?
- Melyiket az ötvenezer közül?
- Az ezüst egyszarvúast.
- Lily, minek neked egy pónis karkötő, mikor aludni készülsz?
- Csak és nem póni, hanem egyszarvú! – erre csak megcsóváltam a fejem és átöltöztem a hálóingembe, aztán visszabújtam a takaróm alá. Tíz perc keresgélés után Lily s feladta és lefeküdt. Olyan hajnal hat körül a másik három csaj is felosont. Na, vajon hol lehettek?



Reggel én ébredtem először. Kómás fejjel kitámolyogtam a mosdóba és belenéztem a tükörbe. Borzalmasan néztem ki. A hajam össze-visszaállt, a tegnapi sminkem totál elfolyt. Ránéztem az órára és megállapítottam, hogy még van egy órám a rendes ébredési időig. Fogtam magam és letusoltam és hajat is mostam. A fürdés után rögtön jobban éreztem magam. Hosszú, mogyorószínű hajamat és felfogtam a fejem tetejére. A szememet enyhén kihúztam és ajkaimra raktam egy kis szájfényt. Gyorsan írtam egy cetlit Lilynek, hogy lementem reggelizni és a bájitaltan teremnél várom, ha nem ér le időben. Lassan indultam a nagyterembe jól megbámulva minden képet. Mikor leértem a szokásos helyünkre ültem. Megkentem egy pirítóst és rágcsálni kezdtem. Nemsokára James lehuppant mellém.
- Reggelt!
- Ja, az van. A többieket hol hagytad?
- Még ébredeznek. Lily?
- Alszik. Amúgy hova mentél tegnap az éjszaka közepén?
- Titok – mondta titokzatos mosollyal. Ekkor megérkezett a többi tekergő is. Remus leült a másik felemre, Sirius és Peter pedig szembe velünk.
- Reggelt!- köszöntek.
- Ja, az van.
- Hogy érzi magát „Miss. Kihajítalak A Szobából”? – fordult felém Sirius.
- Jól. És ön Mr. Fetrengjünk Mások Ágyán?
- Én is. A szobatársaid meggyógyítottak.
- Nem kételkedtem benne, hogy mindent megtesznek érte.
- Jellemző rájuk – csatlakozott hozzánk Lily is és leült Remus és közém. Miután befejeztük a reggelit Lilyvel ketten indultunk Lumpsluck terme felé.

Hát, hogy mondjam? Ez az óra baromi unalmas. Auch! Valaki fejbetalált egy levéllel. Bosszúsan széthajtogattam és olvasni kezdtem.

Nagyon csini vagy ma. S. B.

Irtó jó, hogy annak tartasz, de szeretnék figyelni. K. A.

Ja, látszik, hogy nagyon érdekel. S. B.

Nem mindegy az neked?! K. A.

Nem. S. B.

Chh… K. A.

Randizol velem? S. B.

Nem. K. A.

Miért? S. B.

Mert csak! K. A.

Ez nem válasz! Miért? S. B.

Most soroljam? K. A.

Légy szíves. S. B.

Mert egy egoista, önimádó, elviselhetetlen, a magát a világ urának képzelő barom vagy. És ez csak a kezdet! K. A.

A jóképűt kihagytad! S. B.

Idióta! K. A.

Na, de kisasszony! L. prof.


Jesszus! Felnéztem a levélből és a prof hitetlenkedő képével találtam szemben magam.
- Miss. Anderson, Mr. Black! Csak azért nem küldöm magukat büntető munkára, mert ez volt az első alkalom. Többet ne forduljon elő!
- Igenis tanár úr! – mondtam tettetett szégyenkezéssel.
- Rendben. Pakoljanak össze, vége az órának. – gyorsan összeszedtem a cuccaimat és Lily után mentem…volna. De nem sikerült barátnőmet utolérni, mert Sirius elállta az utamat.
- Mit akarsz Black? – sziszegtem.
- Black? Hol a Sirius?
- Nyaral! Mit akarsz?
- Randizol velem?
- Nem! – próbáltam elmenni mellette, de nem engedte.
- Miért?
- Hagyj békén!
- Miért?
- Mert,mert…Programom van! – hát igen. Én az improvizálás nagy mestere. Sajnos Siriust ennyivel nem lehetett lerázni.
- Milyen programod?
- Semmi közöd hozzá! Egyébként randim lesz.
- Kivel?
- Na, jó! Hagy békén! – sikerült átfurakodnom mellette és odaszaladtam a folyosó végén várakozó Lilyhez.
- Mit csináltál ennyi ideig?
- Black feltartott. – kérdő tekintet válaszul.
- Randit kért. Nemet mondtam – feleltem bosszúsan. Már vártam, hogy Lily felvesse, hogy de miért akar Sirius velem randizni. Hát nem ez történt, hanem olyan, amire soha sem számítottam volna Lilytől.
- Várható volt.
- He?
- Múltkor hallottam, hogy Potterrel beszélgetnek. Arról volt szó, hogy Black téged még nem fektetett meg. Pedig szeretne. Erre Potter azt mondta, hogy csak akkor menjen a közeledbe, ha valami mást is akar. Gondolom nem akarta, hogy a legjobb barátja az unokahúgával kavarjon. – mondta halál nyugodtan. Közben elővett az órarendjét és elkezdte tanulmányozni. Én meg tök pipa voltam. Nem tehetek róla!
- Lefektetni?! – már láttam a képzeletbeli dagadó eret a halántékomon. Bólintott. Összeszorított fogaim között eresztettem ki a levegőt. Szóval lefektetni? Oké, Sirius. Kicsinállak! Próbáltam bevetni a jól bevált légző gyakorlatot és most is segített. Egy gonosz mosoly terült el az arcomon.
- Gyere Lily, menjünk órára – mondtam vigyorogva. Zöld szemem, pedig úgy csillogott, mint a smaragd.
- Jól vagy? Már nem vagy dühös?
- Igen, tökéletesen vagyok, és nem vagyok. De Sirius nem sokáig lesz olyan jól…
- Ajj, előre félek!
Ekkor sétált el előttünk Jason én pedig kedvesen rámosolyogtam…