7.fejezet

- Samantha Russel! Te, te, te….! Ne merészeld, ne! – visította Lily, mikor Sam a vonaton elkezdte hangosan felolvasni a TOP 10-es listáját. Nos, ez úgy magában nem lett volna túl nagy gond, viszont velünk voltak a Tekergők is. Szegény James! Samy csak a 3. helyezettig jutott el, de az a szomorú kiskutya tekintet, amit produkált…. hát az szívfacsaró volt. Én csak ültem és közben azon gondolkodtam, hogy miképp is bújhatnék ki a bálon a magas sarkú cipő viselése alól, ha már farmert nem vehetek fel. Gyűlölöm a magas sarkúkat. Annyira kellemetlen benne lenni és folyamatosan olyan érzésem van, hogy mindjárt orra esek. A hegyeket lassan felváltották a dombok. Közeledünk, jajj ne már! Hallottam, ahogy nyílik a kupéajtó, de nem fordítottam arra a fejem, hanem továbbra is a tájat bámultam. Egészen addig, amíg meg nem fel nem ismertem a belépő hangját. Akkor viszont odakaptam a pillantásom és kezdtem lefolydogálni az ülőhelyemről.
- Hello Darren… - nyögte ki nagy nehezen, mire rám pillantott és elmosolyodott. Jaj, istenem… Levegőt Kiara, vegyél levegőt. Oké… ez sikerült. Hallottam, ahogy magyaráz valamit Samnek, hogy minden nála van – e, mert neki semmi kedve utána rohangálni, ha nem hoz el hozzám valamit. Khm… én annyira azért nem bánnám, ha Darren megjelenne nálunk… Arra eszméltem, hogy Lily ingerülten csettintget az orrom előtt.
- Azt mondtam, hogy elmentem a prefi gyűlésre, majd jövök, és ne készülj, ki könyörgöm. – mondta, majd Remusszal az oldalán kimentek a kupéból. A mellettem megüresedő helyet azonban, nyomban ismét elfoglalta valaki, aki a lábamra hajtotta a fejét. Összeszűkített szemekkel néztem le rá.
- Mit akarsz?
- Én? Semmit. Csak ledőltem. Talán zavar?
- Meglehetősen, szóval húzzál vissza a helyedre.
- Ugyan Kia cica…- Na, igen, eddig nem voltam ingerült, de utálom a „cica” jelzőt. Imádom a macskákat, de kikérem, magamnak én nem vagyok se szőrös, se kicsi és nem szoktam nyávogni sem. Aljas rágalom… Egy egyszerű mozdulattal lelöktem Blacket a földre, ahol a feje egy nagyot koppant. Nem szólt semmit csak roppant sértődötten visszaült a helyére és közben egy „Ez még visszakapod” pillantással jutalmazott.


- Kiara! Stella! Jaj, drágáim úgy hiányoztatok!
- Anya megfulladok! – kapkodott levegőért a húgom, miközben próbálta leválasztani magáról az anyánkat. Háh, én gyorsabb voltam.
- Oké anya, szerintem engedd el, ha nem akarod kinyírni és akkor nem tudod belegyömöszölni szegényt valami förmedvény, habos-babos izébe. – fintorogtam. Anyám szeme a ruhák említésére felcsillant, majd szélesen elmosolyodott. Tökéletesen úgy nézett ki mint Stella, csak idősebb kiadásban. Apám meg fekete. Néha komolyan azon gondolkodom, hogy nekem a mugli postás az apám. Na, jó, hülyülök, a nagyanyámra ütöttem. Aki, hogy ha azt mondom, utál, akkor enyhén fogalmaztam.
- A ruháitok már a szobáitokban vannak. Lily, Sam a tiétek is. Remélem tetszeni fog. – csicseregte, majd belibegett a napaliba.
- Oké, menjünk, mielőtt megint halálra ölelgetne minket. – mondtam, majd két barátnőmmel az oldalamon felrohantam a lépcsőn. Már mindketten annyiszor voltak nálunk (főleg Lil), hogy tudták a járást a hatalmas kúriában nélkülem is.
- Rendben, akkor kezdhetünk készülődni. – jelentettem ki, majd mindenki bevonult a szobájába.




A folyosón találkoztunk, miután mindenkinek sikerült elkészülnie kisebb-nagyobb segítséggel. Sam a szokásos szelíd és kissé sportos stílusának megfelelően egy az olajzöld és a krém közötti színárnyalatú ruhában támasztotta a falat, mikor én is megérkeztem. Lily alakjára egy halványzöld ruha simult, ami csodásan kihangsúlyozta élénken csillogó szemeit. Jujj, szegény James. A húgom, Stella pedig szerényen álldogált egy lazac színű ruhakölteményben és aggódva tördelte a kezét.
- Nyugi szivi. Ha Regulus ebben nem vesz észre, akkor elküldöm kivizsgáltatni a szemét. – vigyorogtam rá bíztatóan. A magam részéről egy csodás vörös tüneményt viseltem, melyet fejér díszítések dobtak fel. Gyönyörű egy ruha volt.




Már vagy húsz perce kellett báj vigyorognom a vendégekkel. Az este végére komolyan be fognak görcsölni az arcizmaim.
- Kiara drágám! – hallottam meg anyám csilingelő hangját. Mosolyogva oda léptem hozzá. az apámmal és Stellával álltak és épp Blackkékkel beszélgettek. A húgom lesütött szemmel álldogált és lopva pillantott csak fel, azt is Regulusra. Istenem, hogy lehet nekem ennyire beszari testvérem? Ha én akarok valakit, akkor mosolygok párat, szépen pislogok és el van intézve. Nem vagyok félénk, mint ez a szerencsétlen szőkeség (Darren az egy külön világ, de vele is tudok normálisan beszélgetni. Igaz, hogy néha remegnek a térdeim, de az mellékes.). Én félek Mrs. Blacktől, de komolyan. Már a neve is ijesztő: Walburga. Brrr! Mr. Black, hát ő tiszta olyan volt, mint Sirius csak idősebb és testesebb kiadásban. Úgy látom most sem volt hajlandó engedelmeskedni az anyjának és lezselézni a haját. Reggel ellentétben ő minden alkalmat megragadott, hogy keresztbe tegyen a mogorva Mrs. Blacknek. Kacéran elvigyorodott, majd meghajolt és egy csókot lehelt a kézfejemre.
- Miss. Anderson, enyém lesz egy tánc erejéig?
- Természetesen Mr. Black. – mosolyogtam vissza és hagytam, hogy bevezessen a táncparkettre. Még hallottam, ahogy anyám azt mondja: „Ez a Sirius annyira udvarias!”, majd elkezdtünk táncolni a zene ritmusára.
- Stella meglehetősen zavarban van.
- Nem mondod komolyan? Rá se mer nézni Regulusra. – horkantam fel cseppet sem nőiesen.
- Egyáltalán nem is hasonlítatok. Ő annyira kis félénk. Te meg… te túl sokat beszélsz és képes vagy másodpercek alatt kikészíteni az emberek idegeit.
- Ezzel ugye nem azt akarod mondani, hogy irritáló vagyok?
- Nem, csak nehéz eset.
- Akárcsak te. – válaszoltam, majd a tömeget kezdtem pásztázni. Meg sem tudom számolni, hogy hányszor táncoltam már Blackkel. Mikor véget ért a szám odamentünk Jameshez és Lilyhez, ahol Lil rákvörös fejjel magyarázott valami a fiúnak. Mikor megpillantott a vöröske megkönnyebbülten sóhajtott fel. Aztán azt mondta elmegy és iszik valamit (megjegyzem tele volt a pezsgős pohara) James csalódottan nézett utána.
- A szüleim miért nem akarják őt rám sózni? – kérdezte reményvesztetten.
- Nyugalom Ágas, ha aranyvérű lenne már rég megtették volna. – vigasztalta Sirius. Mrs. Potterről tudni kell, hogy megszállottan keresi az aranyvérű csajszikat Jamesnek. Szerintem, ha nem lennénk rokonok, már minket is összepárosított volna. Hol van Sam?




Oké, ez rosszabb, mint Darrennél. Ki a jó isten ez?!
- Kiara, ő itt Nathaniel Hemsworth, apád egyik üzlettársának fia. – Aha, oké. A nevét már tudom.
- Örvendek a találkozásnak Miss. Anderson. – mosolygott rám, majd kezet csókolt. Wow! Hát én esküszöm, hogy kifolyok a ruhámból. A jövevénynek acélszürke szemei voltak, melyek huncutul csillogtak és elegánsan kócos, szőke haja, ami kissé az arcába lógott. Úgy két évvel lehetett idősebb nálam. Hol volt ez eddig?! Nyugalom Kiara, semmi hülyeséget nem csinálsz. Csak kedvesen mosolyogsz (höhh, ilyen pasi közelében nem nehéz folyamatosan vigyorogni).


- Az meg ki volt? – jött az együtemű kérdés, mikor leültem az egyik kanapéra a barátaimhoz. Na, persze különböző hangsúlyokkal. Lil és Sam a „Ki a fene ez, most azonnal mond meg, hogy hol találtad, mert én is akarok egyet!”. Jamese egyszerű kíváncsiságot, Siriusé pedig némi féltékenységet és ellenszenvet tartalmazott.
- Ő… Nathaniel Hemsworth. – ennyit voltam hajlandó kinyögni.



Lily ruhája:
Stella ruhája:
Sam ruhája:

Kia ruhája: