8. fejezet

Összébb húztam magamon a vékony kis pulóvert, amit a ruhám fölé kaptam mielőtt kijöttem volna az erkélyre. Most már tényleg végérvényesen eldöntöttem, hogy a tél a legutálatosabb évszak. Legalábbis számomra. Hideg van, minden nedves és fagyos, alig lehet közlekedni. Szörnyű.
- Meg fogsz fázni idekinn.
- Nem lesz semmi bajom, Sirius. – válaszoltam az ajtóban támaszkodó fiúnak. Ő megforgatta a szemét, majd a vállamra terítette a zakóját és leült mellém a kerti padra. Jó ideig csak bámultuk a lassan szálingózó hópelyheket, amik befedték az egész tájat. Nem is tudom, hogy mit keresek én – 7 fokban az erkélyen Sirius Blackkel. És mit csinál ő itt? Hiszen most épp szokásához híven azon kéne ügyködnie, hogy minél jobban felidegesítse a drága anyját.
- Szeretem a telet. – szólalt meg körülbelül húszpercnyi hallgatás után.
- Én meg utálom.
- Csodás, hogy még ebben sem értünk egyet. – mondta gúnyosan. Na, igen. Tényleg soha semmiben nem értettünk egyet. Volt, amikor csak azért mondtunk mást, hogy különbözzön a véleményünk.
- Most komolyan? Nem tudom, hogy mit szeretsz te benne. Annyira hideg és… hmm, olyan, mint valami fagyos, megközelíthetetlen ember. Akinek nincsenek érzései… vagyis nagyon erősen elfolytja őket.
- Szerintem inkább csendes, nyugalmas és titokzatos.
- Talán. De akkor se kedvelem. – mondtam, majd oldalra fordítottam a fejem, hogy ránézhessek. Majdnem elnevettem magam a látványra. Érdeklődve pillantott rám, miközben fekete hajában már annyi hó összegyűlt, hogy akár egy szép, nagy hógolyót is lehetett volna belőle alkotni. Mosolyogva hajoltam közelebb és elkezdtem lesöpörni a havat a feje tetejéről. Hirtelen elkapta a derekamat és az ölébe húzott, majd győzelemittas pillantást küldött felém, aminek hatására már tényleg nem tudtam visszatartani a nevetést és kacarászni kezdtem. Hát, elég érdekes látványt nyújthattunk. Kiara Anderson, Sirius Black ölében ül a hóesésben és közben röhögő görcsöt kap. Na, ez nem is érdekes, inkább szánalmas. Megtörölgettem könnyes szemeimet, majd próbáltam kiszabadulni Sirius öleléséből.
- Na, engedj el. – mondtam még mindig mosolyogva, de mikor felnéztem rá leblokkoltam. Nem, nem, nem, nem, nem! Egyre közelebb hajolt hozzám, miközben azúrkék tekintetét, nem volt hajlandó elszakítani az enyémtől. A szívverésem körülbelül a háromszoros sebességére gyorsult. 3 centi… 2 centi… ajkai már súrolták az enyémet, mikor nagy zajjal kivágódott az erkélyajtó. Francba! Zavartan álltam fel, majd a „zavaró tényező” felé pillantottam. És megverem, esküszöm, megverem!
- Hoppá! Bocsi gyerekek, nem tudtam, hogy van itt valaki. – vihogta Sam. Vihogta? Jajj anyám, ez berúgott, de keményen.
- Köszi. – mondtam csendesen, majd visszaadtam Siriusnak a zakóját és odasétáltam Samhez. Kivettem a kezéből a pezsgőspoharat, majd megragadtam a kezét és húzni kezdtem az emeleti lépcső felé. Ha holnap kijózanodik, megrugdosom, az már biztos. Samantha Russel meg a csodálatos időzítései. MEGVEREM! Pedig már majdnem… fenébe már! Nagy nehezen sikerült feltámolyognunk Samy vendégszobájához, majd ott egy egyszerű mozdulattal levágtam az ágyára.
- Most nem bántalak, mert nem éreznéd, de halott vagy bogaram. – sziszegtem, majd átvánszorogtam a saját szobámba. Hát… igazából nem mondhatnám, hogy teljes mértékben a házam híve vagyok. Az én drága lakosztályom még egy vérbeli mardekárosnak is tetszene. A smaragdzöld falak, amikhez a fekete tiszafa bútorok tökéletesen passzoltak. A szintén smaragdzöld selyem ágynemű rengeteg fekete és zöld párnával. Na meg a sok kis mütyüröm. Imádtam itt lenni és ki nem állhattam, ha valaki bemerészel jönni az engedélyem nélkül. Ez volt az én saját kis birodalmam. Emlékszem Lily milyen arcot vágott, amikor először látta. „ Totál mardis „ ez volt az első véleménye róla. Aztán ő is megszerette. Volt egy kis ajtó a baloldali falon, ami Stella szobájába vezetett. Kiskorunkban folyamatosan átrohangáltunk egymáshoz, bár akkor még az én szobácskám sem volt ilyen „mardis”. Drága húgocskám szobája is tökéletesen passzolt a külvilág felé mutatott személyiségéhez. Pedig igazából nem is ilyen kis szende és szégyenlős. Na, persze sokkal visszahúzódóbb, mint én, de sok szerencsét engem túlszárnyalni. Lerúgtam a magas sarkút és megdörzsöltem fájós bokámat. Szörnyű.




Fáradtan nyitogattam a szemeimet a napfény hatására. Először fogalmam sem volt, hogy hol is vagyok valójában. Aztán beugrott így eltámolyogtam a szobámhoz hasonló színben tündöklő fürdőbe. Beálltam a tükör elé és bosszúsan vettem észre, hogy már megint elfelejtettem lemosni a sminket. Most már olyan mindegy. Hatalmasat ásítottam, majd kopogás nélkül nyitottam be Stella szobájába, hogy rávessem magam az ágyára. Khm… megfájdult a szemem attól a világosságtól, ami itt uralkodott az én szobám után. Stelláéban a krémszín uralkodott és minden úgy nézett ki, mintha valami mennyországba léptem volna. Arcomat belefúrtam az egyik vajszínű párnába és úgy kezdtem el rázni a húgom vállát.
- Stellaaaaa kellj fel! – dünnyögtem a pihe-puha párnacsodába. Csak egy elhaló nyögés volt a válasz. Úgy látszik drasztikusabb módszerekhez kell folyamodnom. Nagy nehezen felültem és lerántottam róla a takarót mire kinyitotta kómás barna szemeit.
- Mivan már? – Na, ezt a többiek szerint Stella nem mondta volt. – Ajj Kia, hagyjál tegnap későn feküdtem le. Szállj le rólam te szadista állat. – Ezt meg pláne nem. És azt meg, hogy egyszerűen lelökött az ágyáról? Hát… ha ezt mondanám, hülyének néznének. Megfogtam az egyik polcon álló vázát, kivettem belőle a virágokat és egy egyszerű mozdulattal a húgom fejére öntöttem a vizet, majd visszatettem a helyére a vázát és átslisszoltam a saját szobámba.



- Kiaaaa! Ne szórakozz már velem! Mit csináltam tegnap? – nyafogott Sam, mikor átjött hozzám.
- Áááá semmit.
- Kiara Anderson!
- Rosszkor voltál rossz helyen Samy cicus. – húztam gonosz mosolyra ajkaimat. Had szenvedjen. Kiderült ugyanis, hogy az égvilágon semmire sem emlékszik a tegnap estéből. Úgy kell neki.




Már megint a vonaton ültünk visszafelé a suliba. Remus és Lily épp prefi gyűlésen voltak, Sam épp püfölte Petert, mert leöntötte tök lével, James szakadt a röhögéstől a látványra, Sirius engem bámult, én meg kitartóan fixíroztam a pottyásztartót. Csak azért csinálja, mert tudja, hogy ez nekem nagyon kínos. Ő bezzeg egy cseppet sem zavartatja magát. Miért is tenné?! Argh! Felpattantam és egy „mindjárt jövök „mondattal kiléptem a kupéból. Mit akar ez a másodéves? Ja, oké. Elmagyaráztam neki, hogy hol találja meg a mozdonyvezető fülkét, majd megfordultam és elindultam… volna. Ha nem ütközök bele valakibe teljes lendülettel. És ha az a valaki nem kapja el a csuklómat, nagy valószínűséggel a földön kötöttem volna ki. Felnéztem a „megmentőmre”, majd az arcom felvette a főtt rák színét.
- Jól vagy Kia? – kérdezte azzal a szokásos mosoly kíséretében, amitől én lassan, de biztosan folydogálni kezdtem.
- Nem… vagyis de, de igen. Köszi Darren. – nyögtem ki nagy nehezen. Majd a csuklómra pillantottam, amit még mindig fogott. Az érintésére bizseregni kezdett az ahol hozzámért, az ábrázatom pedig még vörösebbre változott, ha ez lehetséges egyáltalán.
- Oh, elnézést. – mondta mosolyogva, majd elengedett. Ne, ne, ne, ne! Ajj! Pedig olyan jó volt! Komolyan tisztára úgy viselkedem, mint egy 13 éves kis liba, aki még nincs túl az első csókján. Wááá ez szörnyű!
- Nos, akkor, szeretnéd, ha visszakísérnélek a kupédba? Nehogy valami baleset történjen veled. – húzta féloldalas mosolyra ajkait. Oké, ablakot kell nyitni, mert halálosan meleg van! Levegőt! Bólintottam, mire maga elé engedett. Jajj, anyukám.



Egy mp3-mmal a fülemben feküdtem a Griffendél klubhelységben az egyik kanapén és az egyik kedvenc számomat dúdoltam. Egyre jobban belelendültem ezért körülnéztem, hogy van- e valaki itt. Már hogy lenne hajnali 2-kor. Felálltam és elkezdtem táncikálni kezdtem a teremben. Csukott szemmel pörögtem a klubhelység közepén egészen addig, amíg elfojtott nevetést nem hallottam átszűrődni a zenén. Kirántottam a fülemből a fülhallgatót és rémülten kaptam a fejemet a portrélyuk iránya. Merlin zöld kockás gatyájára! Ez annyira… gáz!
- Mióta állsz itt? – kérdeztem három oktávval magasabb hangon.
- Elég régóta ahhoz, hogy megállapítsam aranyos vagy, amikor belemerülsz a zenébe. – még a szokásosnál is vörösebb lettem. Jesszusom! Szent ég, ez szörnyű! Ilyen csak velem történhet! Mindig, mindig, mindig én szívok! Céklavörös fejjel hápogtam, de nem jött ki egy nyamvadt hang sem a torkomon. – Nyugalom, nem árulom el senkinek, hogy kedvenc éjszakai elfoglaltságod az üres klubhelységbeli táncolás. – nevetett fel huncutul, majd helyet foglalt az egyik fotelben. Lerogytam a szemben lévő kanapéra, majd a tenyerembe temettem az arcomat. Miért pont Darren mászkál hajnalban? Még az is jobb lett volna, ha Sirius jön, mert ő eleve tudja, hogy nem vagyok teljesen normális. De miért pont Darren?! Atyavilág…