4. fejezet

Legeslegszebb és legeslegbájosabb mosolyt fel és irány az aula Jasonhoz. Lilykém már vagy egy órája elment Markal, de én csak most indultam. Nem vittem túlzásba se a sminket és ki se öltöztem túlzottan. Minek? Ez úgyis csak egy egyszeri randi. Egy fekete csőnadrágot vettem fel, kedvenc levendulaszinű, magas nyakú pulóveremmel. Hogy feldobjam ezt egy kicsit a nyakamba akasztottam egy fekete gyöngysort és a hozzáillő fülbevalót is felhasználtam. A hajammal nem bajlódtam sokat, leengedve hagytam és beleraktam egy sima hajpántot. Elég sokáig nézegettem magam a tükörben, így most sietnem kellett, mert már így is tíz perces késésben voltam. Mint egy idióta úgy vágtattam végig a Roxfort ódon folyosóin egészen a tölgyfaajtóig. Ott lefékeztem pontosan Jason mellett, aki vidáman mosolygott.
- Szia! Bocsi a késésért, csak feltartottak - mondtam a fiúnak, de az utolsó mondat hazugság volt. Dehát mit csináljak? Mégsem mondhatom azt, hogy " Bocsi csak sokáig készülődtem, mert leakartlak nyűgözni." . Milyen hülyén hangzik már ez, nem?
- Szia! Semmi baj, nem várok olyan régóta. - mosolygott rám elnézően. - Indulhatunk? - kérdezte, mire bólintottam. Nem mondhatnám, hogy csöndben sétáltunk egészen Roxmortsig, mert nem. Végig a kviddicsről beszélgettünk. Na, ezért is jó, hogy kviddicsezek, mert nem tudom, hogy mi másról tudnék Jasonnal besszélgetni a sporton kívül. Egész jól elvoltunk. Sétáltunk a faluban, megnéztük a kirakatokat, bementünk a Mézesfalásba is, majd a hóesés miatt betértünk a Három Seprűbe is. Épp békésen iszogattuk a vajsörünket, mikor megláttam néhány olyan személyt, akikre most nem igazán volt szügségem. Bár... lehet, hogy nem is olyan nagy baj, hogy itt vannak. Vigyorogva fordítottam el tekintetemet róluk és ismét Jasonra koncentráltam. Egészen addig, míg meg nem álltak mellettünk. Lassan felpillantottam rájuk és elmosolyodtam.
- Anderson, Gert!
- Malfoy, Regulus! - köszöntem vissza nekik. Jason csak biccentett.
- Kiara, azt hittem a bátyámmal vagy - szólalt meg Regulus, mire gúnyosan elvigyorodtam.
- Siriusszal? Nem, nem. Nem süllyedek olyan mélyre - válaszoltam még mindig füligérő mosollyal. Hát, azért az nagyszerű, hogy még Reg is azt feltételezi, hogy összeálltam Sirius Blackkel. Csak tudnám, hogy miért pont most jött fel ez mindtenkinek? Hiszem már lassan 16 éve ismerem Siriust.
- Értem. Akkor gondolom félreértettem amit mondott.
- Mégis mit mondott neked a drága? - kérdeztem összeráncolt szemöldökkel.
- Öhm, nem vagyok benne biztos, hogy ezt itt kéne megbeszélni. Most pedig, ha megbocsátatok, mi megyünk is - válaszolt és mintha egy kicsit zavarba is jött volna. Megfordult és sietős léptekkel távozott, nyomában Luciusszal. Villámló tekintettel folrdultam vissza Jasonhoz.
- Bocsáss meg. Hol is tartottunk?



***


Hát persze, hogy nem lehet mindig, minden tökéletes. Legalábbis az én esetemben nem. Miután Regulus és Lucius elhúzta a csíkot, megjelentek a Tekergők. Peternek sikerült leöntenie egy üveg forró vajsörrel. Mondhatom rendkívül örültem. Elnézést kértem Jasontől és felrohantam a kastélyba. Esküszöm, hogy megölöm Pedigewt! Meg-ö-löm! Nem igaz, hogy nem tudta volna valki másra ráönteni az a vajsört! Ennyire azért tényleg nem lehet szerencsétlen. De… mivan akkor, ha nem véletlen volt. Mivan akkor, ha valaki szándékosan akarta tönkre tenni a randimat Jasonnal. Most komolyan, nincs üldözési mániám, de azért óvatos vagyok. Ha kiderül, hogy az az idióta Black mondta Peternek, hogy „ véletlenül „ pont rám öntse az az izét, én agyon verem! Esküszöm, hogy szétverem a csinos kis pofikáját. Aztán meg fekhet a gyengélkedőn, vagy a szobájában, hogy a drágalátos rajongói nehogy meglássák, hogy mi történt vele. Egyre jobban vörösödött a fejem a dühtől, ahogy a klubhelységben ültem. Néhány másodéves riadtan bámult rám és inkább átültek egy messzebb lévő asztalhoz. Ekkor nyílt a portrályuk és belibegett rajta Lily. Angyalian mosolyogva ült le mellém és csacsogni kezdett, hogy mi volt Markal. Hogy Lensey elvitte őt Madam Puddifothoz és ott töltötték a délelőttöt, aztán sétáltak egy kicsit, felmentek a Szellemszálláshoz és, hogy Mark milyen, kedves, aranyos és udvarias volt vele. Néha benyögtem egy „aha”-t vagy egy „ühüm”-t, de nem szóltam közbe. Kezdtem egy kicsit lenyugodni, de abban biztos voltam, hogy amint megjelenik Sirius újult erővel fogok rátámadni.
- Figyelj Lil, asszem megyek és megkeresem a húgomat. Elég rég beszéltem már vele. – szóltam, mikor Lily befejezte a monológját.
- Rendben, menj csak. Akarod, hogy elkísérjelek? – kérdezte. Nemet mondtam. Meg kell beszélnem néhány dolgot Stellával. Elindult a Nagyterem irányába, hogy megnézzem, hátha ott van. Nem kellett csalódnom. A Hollóhát asztalánál ült és mámoros tekintettel bámult a mardekárosok felé. A legjobb barátnője Meredith épp ingerülten magyarázott neki valamit, amit szerintem Stella meg sem halott. Vigyorogva léptem mögé és megfogtam a húgom vállát.
- Na, mivan kiscsillag? Milyen látnivaló van a mardisoknál, hogy ennyire bambulsz? – susogtam, mire Stella egy hatalmas sikátás kíséretében csapta hátra szőke fejét. Elvigyorodtam és lehuppantam mellé. A hollóhátasok eltűrték, hogy néha napján pár perceket ott ülök velük, mert Stella nővére vagyok.
- Merlinre, Kia! Majnem szívrohamot kaptam. – nézett rám szúrósan karamell színű tekintetével.
- Nyugalom, szívi. Na, mit is bámultál annyira? – kérdeztem újból, mire ábrázata felvette a rákvörös ábrázatot.
- Regulus Blacket. – válaszolt Stella helyett Meredith.
- HOGY KICSODÁT?! – visítottam. Ne merészelje! A saját húgom! Hogy képes összeállni az ellenség rokonával?! Jó, jó oké Reggel nincs gond, de akkor is SIRIUS ÖCCSE! Mégha ki nem állhatják egymást, akkor is.
- Stella Amelia Anderson! Ne merd! – néztem rá gyilkos tekintettel.
- Mégis micsodát? – nézett rám ártatlan, kiskutya szemekkel.
- Eszedbe se jusson Regulus közelébe menni!Megértetted?! – sziszegtem, mire Meredith egy „ én-megmondtam-hogy-ez-egy-borzalmasan-nagy-hülyeség” pillantást vetett Stellára. Mire a húgom lemondóan felsóhajtott és beletúrt vállig érő, szőke hajába.
- Teljesen mindegy. Regulus észre sem vesz. Gondolom mit sem számít neki egy láthatatlan hollóhátas. – motyogta maga elé.
- Hé, hé, hé! Egyálltalán nem vagy láthatatlan, csak egy kicsit jobban is kibontakozhatnál itt. Ne csak otthon legyél olyan, amilyen igazából is vagy. Egyébként is, egy Anderson sosem tűnik el a tömegben. – kacsintottam rá, majd egy puszit nyomtam az arcára és elköszöntem. Valamit azért tehetnék. Hiszen Reg jó fej, attól eltekintve, hogy kivel barátkozik, na meg a családi háttere sem problémamentes. De mégis csak a húgom! Megtorpantam a Nagyterem ajtajában, visszafordultam és a mardekárosok felé vettem az utamat.
- Regulus, beszélhetnénk? – álltam meg a fiú mellett. Ő megrökönyödve állt fel az asztaltól és követett az egyik sarokba. Látszott rajta, hogy elképzelése sincs, hogy mit akarhatok tőle.
- Figyelj Reg, ömm… volna egy olyan kérdésem, hogy mit gondolsz Stelláról? – szegeztem neki a kérdést.
- Mi? A húgodról? – bólintottam. – Ööö… hát, nem is tudom. Miért kérdezed most ezt?
- Teljesen mindegy Regulus, csak válaszolj kérlek. – türelmetlenkedtem. Regulus értetlenkedve ráncolta a homlokát, majd a hollóhátasok felé nézett.
- Hmm… aranyos lány, meg kedves is és okos. Mellesleg elég vonzó. De többet nem tudnék mondani mert nem beszéltem vele olyan sokat. Tudod, hogy mikor nálatok voltunk, vagy ti nálunk, ő nem beszélt annyit mint te. De azért szívesen megismerném… - morfondírozott és közben végig Stellát és Meredithet néztek akik már megint veszekedtek.
- Rendben. Köszi, ennyit szerettem volna tudni. – vigyorogtam és ott hagytam.


Éppen békésen sétálgattam a hetedik emleti folyosón, mikor megpillantottam egy igen elfoglalt párocskát a falnak dőlve. Avval próbálkoztak, hogy milyen mélyre tudják legyomni a nyelvüket a másik torkán. Szeemforgatva sétáltam el mellettük, de azt nem tudtam megállni, hogy ne szzóljak valamit.
- Hmm… inkább menjetek szobára. – köptem oda gúnyosan, mire szétváltak és mindketten rám néztek. A döbbenettől majdnem eltátottam a szám. Fogalmam sincs, hogy volt az a csaj, de a másik személy Jason volt. A hirtelen jött megiletődöttséget felváltotta a düh. Nem azért mert annyire bejött volna Jason, hanem, mert utánam rögtön egy másik csajnál próbálkozott, akitől nyilvánvalóan tüöbbet kapott mint tőlem. Ez felér azzal, mintha megcsalt volna. ENGEM! Dühöngés helyett inkább bájosan elmosolyodtam.
- Bocsi, hogy megzavartalak benneteket. Igazán nem akartam. – nézem rájuk angyalian. – Akkor megyek is. További jó szórakozást. – mondtam, majd hátatforditottam nekik. Befordultam a sarkon és előhúztam a pálcámat. Kikukkantottam a fal mögül és gonoszul elvigyorodtam.
- Pofix! – motyogtam, majd figyeltem a következményeket. 5, 4, 3, 2, 1… számoltam vissza magamban. És bumm. Kiguvadt szemek és próbáltak szétválni. Ekkor mosolyogva kiléptem a fal takarásából és visszasétáltam hozzájuk.
- Nem fog menni. – közöltem velük. Még szép, hogy nem! A jó kis nyelvragasztó varázslatom miatt, sétálhatnak végig így a gyengélkedőig. Na hajrá!
- Tudod, Jason… nem igazán szeretem, ha valaki megpróbál átverni. – mondtam a fiúnak, majd ismét elindultam, de pár lépés után megtorpantam és visszanéztem a vállam felett. Eszembe jutott a csaj neve.
- Amúgy Marion, úgy hallottam Jasonnak nyáltermelési gondjai vannak. Szóval csak óvatosan… - vigyorogtam és elslisszoltam a helyszínről. Az iménti beszólásom ugyan csak kamu volt, de azért jól esett. Kiara Andersonnal senki ne merészeljen szórakozni…